Belföld: Simicskó: Katonákat az utcákra! - NOL.hu
 

Simicskó: Katonákat az utcákra!

Még nem tudni, hány parlamenti párt képviselteti magát a Simicskó István honvédelmi miniszter által jövő hétre összehívott öt párti egyeztetésre. Simicskó korábban azzal indokolta a pártközi egyeztetést, hogy a megváltozott biztonságpolitikai helyzetre tekintettel indokolt lenne újragondolni: a Magyar Honvédségre vonatkozó hatályos jogi keretek megfelelő lehetőséget biztosítanak-e a kihívások hatékony kezelésére. Mint mondta, Európa több országában a katonaság is részt vesz a közterületek, bevásárlóközpontok és sportlétesítmények védelmében. Simicskó másfelől a honvédség vezetésének átszervezéséről is tárgyalna a pártokkal, ide értve a minisztérium átalakítását is, ami szerinte gyorsítaná a döntéseket, és segítené azok hatékonyabb végrehajtását.

Tóbiás József, az MSZP elnöke levélben kérte Simicskótól a már elkészült dokumentumokat, koncepciókat. A pártelnök lapunknak azt mondta: ha a kormánypártok ugyanazt az utat kívánják követni, mint tavaly nyáron, amikor az ellenzéki véleményeket semmibe véve írták át a honvédelmi és a rendőrségi törvényt, semmi értelme az öt párti megbeszélésnek.

– Nem kívánunk díszletként részt venni egy teljességgel felesleges megbeszélésen – szögezte le Tóbiás, hangsúlyozva, nem az a fontos, hogy a pártok egy asztalhoz üljenek, hanem az, hogy ott érdemi munkát végezzenek. – A meghívó túl általános. Én arra lennék kíváncsi, hogy az egyes, kétségtelenül fontos kérdésekben milyen elképzeléseket fogalmazott meg a minisztérium.

A Magyar Idők információja szerint Simicskó csak a keddi ötpártin kívánja ismertetni az elképzeléseit. Tóbiás ezzel kapcsolatban azt mondta: „Tegye, de előbb küldje el nekünk, hogy tanulmányozhassuk. Pusztán a már elkészített koncepciók kiosztásáért nem érdemes ötpártit tartani, ezt a feladatot a HM postázója is el tudja látni.

– A Jobbik bizonyosan ott lesz a megbeszélésen – mondta Novák Előd, a párt alelnöke, aki maga is jelentkezett önkéntes tartalékosnak, már alá is írta a szerződést. Úgy látja, hogy a jelenlegi rendszer nem jó. – Kétévente hat hónap szolgálat erejéig hátat fordítani a munkahelynek, ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak – szögezte le. Pártjának határozott elképzelései vannak arról, miképpen lehetne vonzóbbá tenni az önkéntes tartalékos rendszert, kidolgozott javaslatokkal készülnek az egyeztetésre. Ami pedig a honvédségnek békeidőben szabható feladatokat illeti, Novák emlékeztetett rá, hogy pártja szavazatai nélkül már a tavalyi törvénymódosításokat sem tudta volna keresztülvinni a parlamenten a kormány.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet szerint viszont az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése helyett előbb a szerződéses katonák mintegy 5000 fős hiányát kellene megszüntetni. Támogatják ugyanakkor a minisztérium szervezeti átalakítását, sőt, indokoltnak tartanák a vezérkar átszervezését is. Ami a honvédségnek a terrorizmus elleni fellépésben való részvételét illeti, az LMP álláspontja továbbra is az, hogy az efféle feladatok ellátása a rendőrség dolga, a rendőrséget kell úgy megerősíteni, hogy a megváltozott biztonsági körülmények között is képes legyen azt ellátni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér