Hende: Mély együttműködésben a TEK-esekkel

"Mély és törvényes" a katonai titkosszolgálat és a terrorelhárítás együttműködése Hende Csaba megfogalmazása szerint.

Hatékonyan működik Hende Csaba szerint a két korábbi titkosszolgálat összevonásával idén év elején megalakult Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. A jövő évtől, a létszámcsökkentés után pedig több százmillió forintot is megspórolhat a tárca a szolgálat működésén - mondta a honvédelmi miniszter kedden, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt tartott éves beszámolójában.

A tárcavezető emlékeztetett: április 30-án zárult le a két korábbi szervezet integrációja, ami után csökkentek a vezetői szintek, megszüntették a feladatok és a tevékenységek párhuzamosságát, optimalizálták a műveleteket támogató és kiszolgáló személyzet létszámát, ugyanakkor a műveleti egységek számában nem történt változás.
A jogelődökhöz képest egy új képességgel is bővült a szolgálat: megteremtették és kidolgozták az úgynevezett "kibervédelmi képességet" - fűzte hozzá.

Hende Csaba szólt arról is, hogy az új szolgálatnak sikerült megőriznie a külföldi partnerekkel való jó viszonyt, sőt, a külhoni szolgálatok nagyon elismerően nyilatkoznak a nemrégiben megalakult új szervezetről. Például Szlovákia félhivatalosan máris jelezte, hogy - a magyar tapasztalatok tanulmányozása után - ők is végrehajtanának egy hasonló integrációt - jegyezte meg.

A miniszter elmondta, hogy az új Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat költözése miatt a fennmaradó épületeket a honvédelmi tárca értékesíti.

A további feladatokkal kapcsolatban annyit közölt, hogy gyorsítani kell az információáramlást a szervezeten belül.
Molnár Zsoltnak, a bizottság szocialista elnökének kérdésére válaszolva a tárcavezető azt mondta, még korai levonni az összes konzekvenciát az átalakítással kapcsolatban, de értékelése szerint nagyon pozitívan zajlott a folyamat.

Mile Lajosnak, az LMP bizottsági tagjának kérdéseire Hende Csaba azt válaszolta, hogy az új szervezetnek a Terrorelhárítási Központtal (TEK) "mély és törvényes" az együttműködése, de erről bővebben csak egy zárt ülésen ad tájékoztatást.

A bizottság az éves beszámolót tudomásul vette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.