Katona Kálmán a Bokros-ötletről: Ez durva!

Fölkorbácsolta a hangulatot az MDF-ben az elnökségnek az az ötlete, hogy Bokros Lajost kellene jelölni a párt Európa Parlamenti listavezetőjének. Katona Kálmán úgy fogalmazott az MR1 Kossuth Rádiónak: valami az elnök asszonyban megbomlott. És itt egyértelműen Dávid Ibolyára gondolt.

Valami az elnök asszonyban megbomlott. Annyira képtelen az ötlet, hogy azt gondoltam, ezt biztos álmodom - így kommentálta az MR1-Kossuth Rádiónak Katona Kálmán, az MDF volt választmányi elnöke, hogy az ellenzéki párt elnöksége Bokros Lajost tenné meg európai parlamenti listavezetőjének.

A képviselő nincs egyedül véleményével. A megkérdezett több mint fél tucat megyei vezető és választmányi tag egybehangzóan szintén nonszensznek nevezte az egyébként még nem végleges jelölést. Bokros Lajos neve, múltja és elvei szerintük ugyanis nemcsak az MDF programjával, de egész értékrendjével, státusával és ellenzékiségével is ellentétesek.

Karsai Péter, a Demokrata Fórum elnökségi tagja a Kossuth rádiónak azt mondta, az MDF-nek alkalmazkodnia kell a kialakult helyzethez és egy, a mostanihoz hasonló krízisben „Bokros Lajosok" kellenek. „Ez nem az MDF-nek jó, mondta, hanem az országnak. Van, akiket elrettent a neve, és van, akik azt mondják, hogy jól gondolja a válságból kivezető utat".

A rádió megszólaltatta Kiszely Zoltán politológust is, aki úgy tudja, az MDF elnöksége a döntés előtt felméréssel tesztelte Bokros elfogadottságát, és a volt pénzügyminiszter népszerűsége a vártnál kedvezőbb képet mutatott.

Bokros Lajos egyébként még nem adott választ arra, hogy elvállalná-e a jelölést.

Információink szerint az MDF tegnap esti elnökségi ülésén egyébként Pettkó András és Eötvös Mihály nem szavazta meg, hogy Bokros Lajos legyen a párt listavezetője, Hock Zoltán pedig nem volt ott az ülésen.

Katona: Ez durva!

Ez durva!"- fogalmazott a NOL kérdésére Katona Kálmán, hozzátéve: azért nyilatkozik, mert szeretné megóvni az MDF-et attól a "ballépéstől", hogy valóban Bokros Lajos legyen a demokrata fórum EP-listavezetője. "Ez nagy hiba lenne" - jegyezte meg az MDF országos választmányának volt elnöke. Szerinte Bokros Lajos "hótliberális", s a programja egyáltalán nem harmonizál az MDF Normális Magyarországért programjával, de a Középosztály 13 pontjával sem.

Dávid Ibolya "keszekuszaságba került", ennek a jele lehet Katona Kálmán szerint az is, hogy komolyan gondolja Bokros Lajos felkérésést. Kérdésünkre, hogy ha mégis a Horn-kormány vot pénzügyminisztere lesz az MDF-listavezető, esetleg kilép-e a parlamenti frakcióból, Katona Kálmán úgy válaszolt: ez nem áll szándékában, nem szeretne kilépni.

Nyilvánvalóan Hock Zoltán elnökségi tag sem ért egyet Bokros Lajos felkérésével. Kedden, amikor az Index kiszivárogtatta, hogy "Dávid Ibolya Bokrossal kacérkodik", a politikus úgy nyilatkozott: ez teljesen irreális lenne, az erről szóló információ biztosan "hírlapi kacsa".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.