Kártérítésért perel a pécsi egyetemen meglőtt takarítónő

Havi 20 ezer forintos járadékot szeretne a betegsége miatt elmaradó haszonért az az 57 éves asszony, akit három éve a pécsi egyetemen sebesített meg az ott lövöldöző ámokfutó.

Már kapott az egyetemtől kártérítést, de újabb pert indított az az 57 éves takarítónő, akibe 2009 novemberében golyót eresztett a pécsi egyetemi lövöldöző. A takarítónő havi 20 ezer forintos járadékot szeretne a betegsége miatt elmaradó haszonért - írja a bama.hu.

Mint a lap fogalmaz, G.-né B. Eszternek máig nem gyógyultak be a sebei,  hosszabb távot segítséggel sem képes megtenni, és időnként még mindig álmodik az esettel. Már kapott az egyetemtől kártérítést, de egy újabb pert indított azért, mert már nem tud kertjükben dolgozni.

Most életjáradékért pereli a Pécsi Tudományegyetemet a takarítónő, akit az eset után három hetet töltött kórházban, és hónapokig csak járókerettel tudott közlekedni. Az 57 éves asszonyt szerdán a Pécsi Munkaügyi Bíróságon hallgatták meg. Kiderült, hogy nem tud segíteni sem a férjének, akinek pedig épp azért marad a korábbinál is kevesebb ideje a földön, a gyümölcsösben való munkára, mert feleségének kell segítenie a mindennapokban. Ki kellett vágniuk kis szőlőjüket, gyümölcsfákat, abbahagyni a munkaigényes málnatermesztést, s a megmaradó terményekből sem tudtak mindent learatni.

G.-né B. Eszternek a múlt évben jogerősen megítéltek a lövöldözés miatt 4 millió forint nem vagyoni jellegű kártérítést, és havi 20 ezer forintos életjáradékot, valamint havi 10 ezer forintos baleseti járadékot. Előbbit a PTE, utóbbit az állami egészségbiztosító fizeti. A TB szerint azonban a járadék már nem jár neki, mert javult állapota, ezért velük is pereskednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.