Karácsonyfával javított utcabútorok Pécsett

Idén is padok és hulladékgyűjtő edények javítására használják fel a köztéri karácsonyfákat Pécsett; a lakosság kidobott fenyői energetikai célokat szolgálnak.

Kerekes Gábor, a Pécsi Városgondozási Nonprofit Kft. referense az MTI-nek elmondta: a Széchenyi téren álló tizenhat méter magas, valamint az Uránbányász téri tizenkét méteres karácsonyfát pénteken bontják le és szállítják el. Ágaikat levágják, törzseiket kiszárítják, feldarabolják, hogy az így kapott faanyagból köztéri bútorok megrongálódott, hiányzó elemeit pótolhassák. A faanyag mindössze öt-tíz pad, illetve hulladékgyűjtő javítására elegendő, de a lényeg, hogy a fenyők az ünnep után is hasznosulnak.

A háztartások kidobott fenyőfáit a hulladékkezelő Biokom Kft. gyűjti össze. Lóczi Szidóniának, a vállalat pr-menedzserének közlése szerint a cég január 3-tól előreláthatóan a hónap végéig üzemelteti járatát, elszállítva a köztéri hulladékgyűjtő-edények mellé helyezett, díszeitől megfosztott fákat.

A mintegy harminc-negyvenezer fenyőfa a Pannonpower Holding Zrt. pécsi erőművébe kerül, ott felaprítják, majd más faaprítékkal keverve a hő- és villamosenergia-termelésre szolgáló biomasszablokkban elégetik. A 120-150 tonnányi karácsonyfa szerény mennyiség a blokk évi mintegy 400 ezer tonna fűtőanyagigényéhez viszonyítva, de az energetikai hasznosítás a lakosság, a hulladékkezelő és az erőmű számára is a legkedvezőbb megoldás.

A Biokom korábban kísérleteket folytatott a karácsony után kidobott fenyők komposztálására, de szakemberei azt tapasztalták, hogy a fenyőfákból nem készíthető jó minőségű komposzt, mert a magas gyantatartalma és a baktériumölő hatást kifejtő fenyőtűlevelek gátolják a lebomlást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.