Karácsony a Marslakókból pénzelné a pártokat

VIKTOR, azaz Végtelenül Idealista és Konstruktív Tanácsok Országunk Rendbetételéért elnevezésű mozgalmat hirdetett Karácsony Gergely. Az LMP-s politikus javaslata szerint a köztévében futó Marslakók című szappanopera leállításával azonnal megteremthető a forrás a politikai pártok állami támogatásához.

"Legyünk konstruktívak. Vegyük egy percre komolyan, hogy a miniszterelnök valóban azért vonná meg a pártok támogatását, mert nehéz anyagi helyzetben van az ország – de valóban csak egy percre higgyük el, hiszen nyilvánvalóan nem igaz" - fogalmaz legfrissebb blogbejegyzésében Karácsony Gergely.

A konstruktivitás szellemében az LMP-s politikus egy mozgalmat hirdetett, amelynek a Végtelenül Idealista és Konstruktív Tanácsok Országunk Rendbetételéért (VIKTOR) nevet adta. "Ennek keretében arra tehetnénk javaslatot, hogy milyen más forrásból vonhatnánk el azt a nagyjából két és fél milliárd forintot, amit a pártok kapnak a költségvetésből. Az én javaslatom a következő: az évi közel 70 milliárd forint állami támogatásból működő Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap állítsa le a Marslakók című, a köztévében futó szappanoperát" - írja Karácsony.

A politikus felidézte a Magyar Narancs írását, melyből kiderült, a sorozat egy epizódja nagyjából bruttó 7,5 millióba kerül, tehát éves szinten közel kétmilliárdot fizetnek az állampolgárok  a sorozatért. "Ha ehhez még hozzávesszük a sorozat reklámkiadásainak a költségeit, akkor már nagyjából helyben is vagyunk. A Marslakók leállítása aligha okozna fájdalmat a magyaroknak, hiszen a köztévében főműsoridőben futó műsorok közül messze ezt nézik a legkevesebb, kifejezetten lefelé húzva az előtte futó műsorokban megalapozott  nézettségét" - írja Karácsony.

"Jáksó László - aki soha nem tagadta, hogy a miniszterelnök főtanácsadójával, Habony Árpáddal való barátsága segítette hozzá az üzlethez - bizonyára nem örülne ennek. De hát istenem, nem tehetünk mindenkinek a kedvére. Ha választani kell a demokrácia és egy alacsony nézettségű szappanopera között, akkor nem lehet kérdés, hogy melyiket válasszuk" - zárul a blogbejegyzés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.