Karácsony minden szerződést nyilvánosságra hozna

Karácsony Gergely arra szólítja fel az ország valamennyi városi és kerületi polgármesterét, hogy nyilatkozatban vállalja: az interneten nyilvánossá teszi az általa vezetett önkormányzat valamennyi cégének és intézményének összes szerződését.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke erről vasárnapi, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóját követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek.

Úgy vélekedett: a közpénzekkel történő átlátszó gazdálkodás lehet a legfőbb eszköze annak, hogy visszatérjen az emberek politikába vetett bizalma.

A politikus, aki Budapest XIV. kerületének a polgármestere is, emlékeztetett arra, hogy már az önkormányzati választási kampányban vállalta: amennyiben megválasztják, antikorrupciós rendeletet kezdeményez Zuglóban.

Ennek megfelelően az önkormányzati testület alakuló ülésén beterjesztette azt a rendeletet, amelynek értelmében, öt évre visszamenőleg valamennyi önkormányzati cég és intézmény összes szerződése kikerül az internetre.

Karácsony Gergely elmondta, hogy Mach Péter, a PM elnökségi tagja a sajtótájékoztatón közölte: a párt valamennyi önkormányzati képviselője csatlakozik a nyilatkozathoz, és az önkormányzatok alakuló ülésén kezdeményezi hasonló rendelet elfogadását, nem csak a szerződések, hanem az önkormányzati vezetői és cégvezetői vagyonnyilatkozatok esetében is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.