Kapkodják a fejüket a drónok után

Nem tudják követni a szabályok a legújabb generációs repülő videókamerák elterjedését, pedig nagyon szeretnék.
A vezető nélküli repülőgépek (drónok) fejlesztése jelentősen felgyorsult, a törvényi szabályozás pedig ezt nem tudta követni, a szabályokat utólag kell létrehozni, ezzel az unió és Magyarország is folyamatosan foglalkozik - hangzott el szerdán Budapesten egy a témában tartott konferencián.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke a konferencia utáni sajtótájékoztatón azt mondta, a jelenlegi szabályokat nem a drónokra hozták létre, ezért fontos, hogy a jogszabályokat a legcélszerűbben módosítsák. Ezen az unió és Magyarország is dolgozik, és bár Magyarországnak van már előkészített anyaga, az uniós szabályozást is meg kell várni.

Hangsúlyozta, hogy nem célszerű a területet túlszabályozni, mert azzal az iparágnak ártanak, és nem ez a lényege a folyamatnak. Hozzátette: ebben a kérdésben kiemelt szerepe van a frekvenciagazdálkodásnak, hogy ne kerüljön olyan gép forgalomba, amely interferálhat más, fontos rendszerekkel.

Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója azt mondta, kutatások zajlanak egyebek mellett arról, hogy a drónokat hogyan lehet a légtérbe engedni, elkülönítetten a többi repülőgéptől vagy integráltan kell-e őket kezelni.

Azt is meg kell szabni, hogy a polgári felhasználású drónokat az ellenőrzött légtérben való repüléshez milyen berendezésekkel szereljék fel. Elmondása szerint a rádió összekötetés, a navigációs képességek, a radarok általi felderíthetőség fontos szempontok, és meg kell felelniük a műszeres repülés szabályainak is. Ugyanakkor ki kell fejleszteni és szabályozni a kényszerhelyzetekben használt rendszereket és az összeütközésre figyelmeztető, úgynevezett TCAS rendszert is.

A drónok elterjedéséről, működéséről és szabályozásáról korábbi cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.