Marad a káosz a vasúton hétfőn is

Ismét leállította a Déli pályaudvar üzemeltetését a MÁV, mert több lesz a sztrájkoló az éjjel. A tárgyalások folytatódnak, a káosz marad.

Az éjszakai műszakba beosztott vasutasok közül várhatóan többen sztrájkolnak majd, erre számítva a MÁV délután leállította a Déli pályaudvar üzemelését, a vonatokat csak Kelenföldig engedi. A vasúttársaság ezzel az intézkedéssel azt szeretné megakadályozni, hogy az ezüstvasárnap kora estétől érkező szerelvények vissza tudjanak indulni célállomásukra. Az aranyvasárnapi vasúti közlekedésre mindazonáltal továbbra is a káosz a jellemző, Miskolctól Nagykanizsáig a legtöbb vonalon áll a vasút.

Kora este ismét tárgyalóasztalhoz ültek a gördülősztrájkot szervező Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV képviselői, az egyeztetés azonban továbbra se hozott enyhülést a vasúti káoszban. A szakszervezeti követelésekről – a MÁV Cargo privatizálásából befolyt összegből minden vasutasnak kifizetendő 250 ezer forintos juttatásról és a MÁV Zrt.-ből kiszervezett leányvállalatoknál dolgozók 10 százalékos bérpótlékáról – most sem közeledtek a bemerevedett álláspontok, csakúgy, mint a még elégséges szolgáltatás mértékéről.

A vasúttársaság ugyan tegnap azzal a javaslattal állt elő, hogy – a karácsonyi ünnepekre tekintettel – a még elégséges szolgáltatásban a napi 3200 vonatból legalább 506 közlekedjen december 23-án, s akkor üzemkezdettől tudná szállítani az utasokat meghatározott időben, a “kijelölt” szerelvényeken. Ugyanis, ha ma este meg is egyeznének a még elégséges szolgáltatásról, annak hatását csak kedden üzemkezdettől érzékelhetnék az utasok. A szakszervezet azonban ragaszkodik az 1995-ös sztrájk idejére kötött megállapodáshoz, ahhoz, hogy naponta egy-egy vonatpár közlekedjen, és az elővárosban pedig további 20 vonat induljon. Biztosra mindazonáltal az vehető, hogy holnap is tart a sztrájk, a felek legközelebb késő délután egyeztetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.