Óracserétől várja az újabb rezsicsökkentést a kormány

A kormány azzal vádolja a Főgázt, hogy évtizedeken keresztül manipulálta a gázmérőórákat, de majd most rendet vágnak.

A következő két hétben olyan megállapodások várhatók, amelyekkel az Első Nemzeti Közműszolgáltató a gáz- után az áramszolgáltatást is megkezdheti a jövő félévben, és a távhőszolgáltatással kapcsolatban is megkezdődtek az egyeztetések - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Beszámolója szerint a távhőszolgáltatást érintő tárgyalások nyomán mintegy 90 önkormányzati vállalat került állami érdekkörbe. Így a nemzeti közműszolgáltató olcsó gázt, olcsó áramot és olcsó távhőt szolgáltathat majd - mondta Lázár János.

A miniszter arról is szólt, hogy a társasházi gázmérőórák tervezett cseréje újabb rezsicsökkentést jelenthet. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a Főgáz átvételekor derült ki, hogy a cég - Magyarországon "talán nem egyedül" - évtizedeken át "manipulálta" a gázmérőórákat azzal, hogy a társasházakban az indokoltnál nagyobb mérőórákat üzemeltetett, így pedig magasabb volt az alapdíj.

A mostani, az összes egyetemes szolgáltatóra vonatkozó kormányzati terv szerint minden társasházban olyan kapacitású gázmérőórát kell majd üzemeltetni, amely a ház fogyasztásának megfelelő - ismertette Lázár János.

A Főgáz károsult ügyfeleinél a számlában írnák jóvá a visszajáró pénzt - jegyezte meg kérdésre a miniszter.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.