Kampányt indít az állam azért, hogy szeressük

Ki kell dolgozni a kormányablakok rendszerét, vagyis azokat a találkozási pontokat, ahol ismét kialakulhat a közbizalom az állam és az állampolgár között - mondta a KIM államtitkára.

A közigazgatás ügyfélbarát átalakítását bemutató, illetve a terület fiatalok számára való vonzóvá tételét célzó kampányt indított Új lendület a közigazgatásban címmel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a témában tartott budapesti sajtótájékoztatón a szemléletformáló kampány elindításának szükségességét indokolva azt mondta: a közigazgatásban korábban tapasztalt bürokrácia eddig nem ember- és ügyfélközpontú ügyintézést eredményezett, a korrupció melegágya volt, és nem jelentett vonzó életpályamodellt a fiatalok számára.

Közlése szerint megfelelően ki kell dolgozni a kormányablakok rendszerét, vagyis azokat a találkozási pontokat, ahol ismét kialakulhat a közbizalom az állam és az állampolgár között. Balatoni Monika hangsúlyozta, hogy ehhez a szemléletváltáshoz szeretnének a mostani kampánnyal is hozzájárulni. A fiatalok számára az állam a közigazgatásban stabil, fix munkahelyet biztosít, fejlődési, továbblépési és képzési lehetőségekkel. A fiatalokat megszólító eseményeken, fesztiválokon állandó jelleggel szeretnének részt venni és informálni, és egy országos roadshow elindítását is tervezik.

Az államtitkár hozzátette: sok motivált fiatal került be a közigazgatásba. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen jelenleg több mint 6600 fiatal képzése, valamint középfokú végzettségű, tapasztalt munkatársak továbbképzése zajlik.

Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a szerdai sajtótájékoztatón a közigazgatási rendszer átalakításának eddigi lépéseit és a jövőbeni terveket ismertette. Elmondta: hatékonyabb, olcsóbb és átláthatóbb lett a közigazgatás rendszere. A kormánymegbízottak feladata végrehajtatni a kormány döntéseit helyi szinten, ez a rendszer jól működik.

Kitért arra: kialakították a járási hivatalokat, amelyek a jegyzői feladatok 40 százalékát vették át. A fővárosban, megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban felállított kormányablakokban jelenleg 150-féle ügyet lehet intézni, de a cél az, hogy több mint 2000-féle ügy kerüljön oda, így a hivatali ügyek 99 százalékban tudják majd biztosítani az egyablakos rendszert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.