Kampányszámlát és "kormánystopot" javasol a Fidesz

A Fidesz ötpárti egyeztetést kezdeményez az EP-kampány költségeinek csökkentéséről, közölte Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlési képviselője.

Navracsics Tibor frakcióvezető a nap folyamán valamennyi parlamenti párt frakcióvezetőjét megkeresi levélben  - mondta sajtótájékoztatóján a képviselő. Az egyeztetést a Fidesz  javaslata szerint január utolsó hetében tartanák meg.

Nyitrai Zsolt - aki úgy vélelmezte, hogy az európai parlamenti  választásokra június 7-én kerül majd sor - kitért arra: a Fidesz  javasolja, hogy politikai hirdetéseket rövidebb ideig lehessen közzé  lehet tenni.
Az Európai Parlament négy napot jelölt ki az uniós tagállamok  számára, hogy lebonyolítsák a jövőre esedékes EP-választásokat. Az  országoknak így 2009. június negyedike és hetedike között kell  megtartaniuk a voksolást.

A Fidesz kezdeményezi továbbá a kampányszámla intézményének  bevezetését, amitől a források, kifizetések átláthatóbbá válását  várják. A Fidesz ezen kívül "kormánystopot" is javasol, ami azt  jelentené, hogy a mindenkori kormánypártok, kormánypárti politikusok  infrastruktúrájukat a kampány segítésére egyáltalán ne vehessék igénybe.

Ha sikerülne az ötpárti megállapodást tető alá hozni, azt  törvényjavaslatként nyújtanák be - mondta az ellenzéki politikus az  MTI kérdésére. Hozzátette: betartását az Állami Számvevőszék (ÁSZ)  ellenőrizhetné, a Fidesz partner abban, hogy az ÁSZ ilyen típusú  jogosítványai erősödjenek.

A szankciókat a szabálysértés nagyságához  igazítanák, de országgyűlési választás esetében elképzelhetőnek  tartotta akár a választási részvételtől való eltiltást is.

Megjegyezte: a Fidesz saját javaslatain az utolsó simításokat  végzi jogi szakértők és külföldi szakemberek bevonásával.

Az ilyen típusú megállapodás, s az, hogy a kampány rövid és  olcsó legyen, egyaránt érdeke az országnak, a társadalomnak és a  pártoknak - fűzte hozzá az ellenzéki politikus, aki kitért arra is,  hogy a kampány olcsóbbá tételéről már több alkalommal kezdeményeztek  törvényjavaslatot, háttéregyeztetést, de végül az MSZP és SZDSZ  ellenállása miatt nem sikerült megoldást találni.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója már szerdán közölte,  hogy négypontos megállapodási javaslatot dolgoznak ki a pártok  számára az idei európai parlamenti választási kampány költségeinek csökkentéséért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.