Kampánygyűlése előtt rendőrök igazoltatták Bokros Lajost

Nem először fordul elő a népszavazási kampány kezdete óta, hogy a rendőrség – persze szigorúan az érintettek védelme érdekében – igazoltatja a kampánygyűlésre érkező aktivistákat. Van, ahol állítólag a polgármester kíváncsi arra, hány emberrel akarnak beszélni az ellenzékiek.
Szerdán Bokros Lajost, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnökét igazoltatták Kecskeméten. A politikus lapunknak elmondta, hogy három, amúgy rendkívül udvarias és korrekt rendőr érdeklődött a kampányrendezvényünk kezdete előtt, hogy ki a csapat vezetője. "Közöltem, hogy én vagyok az, mire elmondták, hogy fel kell írniuk az adataimat, mert jelentést kell írniuk. Amikor végeztek, még megkérdezték, körülbelül hány emberrel akarunk beszélni Kecskeméten. Kétszázezerrel – mondtam nekik".

– Fele ennyien sem élnek a városban, de valahogy jeleznem kellett a rendőröknek, hogy ehhez már semmi közük. Vették is a lapot - nyilatkozta a NOL-nak Bokros Lajos.

Hivatalosan a rendőrök azzal magyarázták ottlétüket, hogy szükség esetén megvédjék a parlamenten kívüli ellenzéki törpepárt vezetőit és aktivistáit az esetleges atrocitásoktól. A MoMa elnöke és stábja azonban semmiféle ellenségességet nem tapasztalt a környéken a rendezvényük előtt és alatt.

Bokros lapunknak elmondta, hogy Kecskeméten minden alkalommal igazoltatták őket. „Nagyon kíváncsi a város vezetése, hogy kikkel találkozunk."

Nem a MoMa az egyetlen kormánnyal szemben álló politikai erő, amelynek a rendezvényein feltűnnek a rendőrök és igazoltatják a szervezőket, olykor a hallgatóságukat is. A járőrök minden esetben arra hivatkoznak, hogy parancsot kaptak és hogy jelentést kell írniuk.

Nem egyértelmű azonban, hogy kinek és miért kell jelenteniük, és az sem, hogy a rendőrség miért olyan aktív ebben a kampányban. Belügyi forrásaink szerint központi utasítás az ellenzéki rendezvények szervezőinek igazoltatására nincs. Vagy legalábbis forrásaink nem tudnak róla.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.