Kampány helyett ételosztást hirdet Schmuck Andor

Ételosztást javasol a főpolgármester-jelölteknek Schmuck Andor; a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja elnöke kedden egy budapesti akción arról beszélt, ha a politikusok lemondanának néhány óriásplakát kihelyezéséről és azok árát a rászorulókra fordítanák, akkor azok legalább a választás napjáig nem éheznének.
Mint mondta, a hasonló karitatív programok nem szavazatszerző akciók, hiszen - ismertetése szerint - a nélkülözők választási hajlandósága alacsony, csak mintegy 5 százalékuk szokott elmenni voksolni.

Elmondta, a karitatív akcióra buzdító felhívásával valamennyi főpolgármester-jelöltet és az őket indító pártokat levélben kereste meg és azt kérte tőlük, hozzá hasonlóan három-három napig szervezzenek ételosztást. Szavai szerint ennek az lenne az üzenete az emberek felé, hogy létezik emberség és szolidaritás, politikai oldalaktól függetlenül.

A kedden 44. születésnapját ünneplő politikus azt kérte barátaitól és ismerőseitől, hogy ajándék helyett vigyenek neki konzervet, amivel a rászorulókat tudja majd segíteni. Jelezte, eddig mások mellett Horváth Csaba és Molnár Zsolt szocialista politikusok vittek neki konzerveket.

Közölte azt is, a fővárosban 14 kerületben akarnak polgármester- és képviselőjelölteket állítani, és szerinte az eddigi ajánlásgyűjtés alapján jó esélyük van arra, hogy kompenzációs listájuk legyen; ehhez legalább 12 polgármesterjelöltet kell indítaniuk.

Utalva arra, hogy pártja Fürst Izabellát kívánja indítani a főpolgármester-választáson, azt mondta, bíznak abban, hogy a városlakók rádöbbennek, "Budapesten nő az esély". Jelezte azt is, elkészült pártjuk 15 oldalas programja, aminek terjesztését már megkezdték.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, jelöltjeik tartózkodni fognak a negatív kampánytól, és az ajánlásgyűjtés után nem fognak senki javára visszalépni. Szerinte ugyanis aki visszalép, az "politikai morális hulla", mert becsapja azokat az embereket, akik aláírásukkal támogatták.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.