Kállai Ernő szerint hibás a roma diplomás program

Bírálja a kisebbségi ombudsman a kormány programját, amelyet roma diplomások foglalkoztatására dolgozott ki; Kállai Ernő szerint hibás volt a tervezés és a végrehajtás is.

Kállai Ernő a kormányprogramot vizsgáló, az MTI birtokába került jelentésében több hiányosság mellett arra is rámutatott: a tervezett kétszáz helyett mindössze 46 fiatallal kötöttek szerződést március közepéig, ráadásul nem a célcsoporthoz tartozó álláskeresők is bekerültek a pályázók, majd a foglalkoztatottak körébe. Jelentésében az országgyűlési biztos ajánlásokat is megfogalmazott.

Bajnai Gordon tavaly szeptemberben a Romaversitas Alapítvány tanévnyitóján jelentette be, hogy kormány kétszáz roma diplomás felvételét kezdeményezi a közigazgatásba. A program összköltségére 100 millió forint uniós támogatás állt rendelkezésre, míg a pályakezdők első évi fizetésére 1 milliárd forintot különítettek el azzal a feltétellel, hogy az új munkahelynek további egy évig továbbfoglalkoztatási kötelezettsége van.

A programra csaknem ötszázan pályáztak, közülük 287-en feleltek meg a feltételeknek, és 170-en tettek eredményes közigazgatási versenyvizsgát március végéig.

A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa több panasz nyomán vizsgálta a programot. Jelentésében rámutatott: március 19-ig mindössze 46 pályázóval kötöttek foglalkoztatási megállapodást.

Az ombudsman szerint mivel nem volt fontos annak tisztázása, hogy a pályázók romák-e, ezt a jelentkezési lap kitöltésével adottnak tekintették, nem lehet kizárni, hogy más nem roma diplomások is megpróbáltak bekerülni a program keretében foglalkoztatottak körébe. Sajtóhírek alapján emlékeztetett arra, hogy több pályázó azt állította: sorsközösséget érez a romákkal, és egyébként sincs munkája, ezért jelentkezett. Rámutatott arra is: mivel a pályázók adatait, ide értve származásukat, több évig kell kezelni, sérülhetnek adatvédelmi jogaik.

Kállai Ernő a legnagyobb hiányosságot a tényleges álláslehetőségeknél tapasztalta: tavaly decemberben 77 szervezet 713 üres álláshelyet jelzett, de a feltételek alaposabb áttanulmányozása után többségük visszalépett - írta.

A programban meghirdetett 200 diplomásnak szóló álláslehetőség a kisebbségi biztos szerint valójában "igen szerény, és jelképesnek nevezhető célkitűzés", mert csak a központi közigazgatásból 67 ezer ember hiányzik, az igazságügyben, valamint az önkormányzatoknál pedig a létszámhiány több tízezerre becsülhető. Úgy fogalmazott, "amennyiben erős a kormányzati elköteleződés a roma középosztály létrehozására", amelyhez elengedhetetlen, hogy segítsék a romák bekerülését a közigazgatásba, igazságszolgáltatásba és támogassák normaadó szerepüket, a program "sokkal nagyobb körültekintést igényelt volna".

Az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet arra is: a kisebbségi törvény lehetőséget ad a miniszternek, hogy meghatározza az általa irányított vagy felügyelt államigazgatási szerveknél azokat a munkaköröket, amelyekben nem kell pályázati eljárást lefolytatni, míg az önkormányzatoknál ezt a helyi rendeletben kell rögzíteni. Az így felvettek a próbaidő alatt is letehetik a versenyvizsgát, és e kör teljes létszáma elérheti a hivatali létszám három százalékát is - ezzel azonban láthatóan nem kívántak élni.

Vizsgálata alapján az ombudsman "a hibás programtervezés (...) jövőbeli kiküszöbölése érdekében" több ajánlást is megfogalmazott a kormánynak.

Szollár Domokos kormányszóvivő április közepén jelentette be, hogy a kormány az önkormányzatokra is kiterjeszti a roma diplomások foglalkoztatási programját. Az önkormányzatok is pályázhatnak az uniós forrásra a programban részt vevők foglalkoztatásához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.