Kádár-leveleket foglalt le a rendőrség

A pártfőtitkár lemondó nyilatkozatát és "Kedves Gorbacsov elvtársnak" címzett levelét is elkobozták.

A rendőrség lefoglalt két, aukcióra szánt, Kádár János által írt levelet, a dokumentumokat a budapesti Krisztina Antikvárium szombati könyv és papírrégiség árverésén értékesítették volna. Az ORFK kommunikációs szolgálata közölte: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya vizsgálja az iratok "elidegenítési, kikerülési körülményeit". Az ügyben a Magyar Nemzeti Levéltár tett feljelentést.

Az antikvárium honlapján közzétett árverési katalógusból kiderül, hogy Magyarország volt vezető politikusa, az MSZMP egykori főtitkára az egyik levelet az MSZMP Központi Bizottságához címezte, a saját kezűleg aláírt levélben tulajdonképpen lemond tisztségéről. Ezt egészségügyi okokkal magyarázta, és köszönetet mondott "egykori" munkatársainak.

Az 1989. május 10-i dokumentum nagy valószínűséggel az utolsó hivatalos politikai irat, amit Kádár János aláírt. A volt pártfőtitkárt a KB május 22-én hivatalosan is felmentette tisztségeiből. Kádár János 1989. július 6-án halt meg. A levél kikiáltási ára 1 millió 500 ezer forint.

A másik irat, egy Gorbacsov szovjet pártfőtitkárnak szóló levél kézzel írt piszkozata, 1,2 millió forintos kikiáltási árral szerepel a katalógusban. Az SZKP főtitkárának címzett, "Kedves Gorbacsov elvtárs!" megszólítású levélen dátum nincs, de szövegéből tudni lehet, hogy 1987. ápr. 8-a után nem sokkal íródott. A levélben Kádár János megköszöni a felesége születésnapjára kapott levelet és ajándékot, továbbá tájékoztatja Gorbacsovot, hogy főtitkárként folytatja munkáját, majd pontokba szedve elemzi az aktuális politikai eseményeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.