Június 20-án kiderül, ki vezetheti tovább az MDF-et

Június 20-án, a következő országos gyűlésen választhat új elnököt az MDF - mondta Viniczai Tibor, a párt alelnöke újságíróknak szombat délután, a párt országos gyűlése után. Hozzátette: a küldöttek több mint kilencvenszázalékos többséggel az MDF fennmaradása mellett voksoltak. Mint kiemelte, a küldöttek úgy határoztak, az Antall József-i értékrend mellett kötelezik el magukat.

Viniczai elmondta azt is: a gyűlésen az a javaslat kapott támogatást, mely szerint marad a régi elnökségi struktúra a párton belül. Tehát az a javaslat, mely szerint a párt elnökét két társelnök és öt elnökségi tag segítené, nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást, így a párt alapszabályát sem módosították - tette hozzá.

A következő, június 20-i országos gyűlés feladata lesz az, hogy elnököt és elnökségi tagokat válasszon - jelentette ki az alelnök. A küldöttek úgy döntöttek, abban a kérdésben, hogy a párt visszafogadja-e kizárt vagy törölt tagjait, az MDF helyi szervezetei és az országos etikai bizottság dönt majd, ahogy eddig is - emelte ki.

Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke az MTI kérdésére közölte: a teljes tisztújítást az önkormányzati választásokat követően írja majd ki a párt. Az MTI kérdésére, hogy kik lehetnek a lehetséges elnökjelöltek, a választmányi elnök neveket nem mondott, azt közölte csupán: június 20-a előtt még összeül a párt országos választmánya is, ahol sorba veszik azt, hogy a megyei szervezetek kiket jelöltek elnöknek és elnökségi tagoknak.

Mint mondta, az MDF tagsága arra készül, hogy új vezetést válasszon, és ennek az új vezetésnek lesz majd a feladata felkészíteni a pártot az önkormányzati választásra. A gyűlésen megfogalmazódott azon igény is, hogy az új vezetés rendezze viszonyát a jobbközép pártokkal - tette hozzá. Egy új építkezés indul meg az MDF háza táján - fogalmazott a választmányi elnök.

Újságírói kérdésre válaszolva Makay Zsolt közölte: Herényi Károly elnökhelyettes részt vett a gyűlésen, Dávid Ibolya, az MDF április 11-én lemondott elnöke azonban nem, mivel, mint kiemelte, a volt elnök nem küldött.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.