Juhász Gábor Ficsor után a titokminiszter

Bajnai Gordon az MSZP évadnyitó frakcióülésén jelentette be, hogy a távozó Ficsor Ádám helyett Juhász Gábor igazságügyi államtitkár lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter.

Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter - közölte a kormányszóvivő.

Szollár Domokos elmondta: Bajnai Gordon ezt be is jelentette az MSZP évadnyitó frakcióülésén csütörtökön délelőtt.

Az MTI úgy tudja, Bajnai Gordon a frakcióülésen azzal indokolta döntését, hogy szorosabb koordinációra van szükség a titkosszolgálatok és a rendőrség között, ugyanakkor hangsúlyozta azt is: továbbra is úgy gondolja, a polgári titkosszolgálatok felügyeletét minél távolabb kell tartani a politikától.

Ficsor Ádámot április 16-i hatállyal nevezte ki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszternek a kormányfő, miután elődje, Szilvásy György lemondott posztjáról. Ficsor Ádám augusztus elején jelentette be, hogy szeptember 14-én távozik posztjáról. Ezt az MSZP választási kampányában vállalt feladatával indokolta.

Arról egyelőre nincs döntés, hogy ki lesz Juhász Gábor utóda az államtitkári poszton.

Fidesz-reagálás

Juhász Gábor, a titkosszolgálatok új minisztere
Juhász Gábor

Demeter Ervin (Fidesz), az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja erre adta ki közleményét:

A Gyurcsány-Bajnai-kormány szétzilálta a nemzetbiztonsági szerveket azzal, hogy - demokráciában megengedhetetlen módon - politikai célokra használta fel őket.

A politikai jellegű tevékenység miatt sem erejük, sem idejük nincs a szolgálatoknak arra, hogy alkotmányos kötelességeiknek, feladataiknak eleget tegyenek. Azzal, hogy Juhász Gábort nevezi ki a területet felügyelő miniszterré, Bajnai Gordon egyértelművé teszi, hogy az MSZP továbbra is ezen az úton kíván járni; a szocialisták ezután is politikai céljaikra használják a titkosszolgálatokat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.