Juhász Ferencet felmentette a bíróság

Felmentette első fokon a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a HM egykori közigazgatási államtitkárát a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Hosszas bizonyítási eljárás után a bíróság megállapította, hogy Fapál, aki államtitkárként is megőrizte katonai szolgálati jogviszonyát, a hatályos szabályoknak megfelelően jutott szolgálati lakáshoz. Azt később egy honvédelmi miniszteri rendeletben meghatározott árképzési rendszer szerint kialakított áron vásárolhatott meg, így az ítélet szóbeli indokolása szerint e tekintetben sem történt visszaélés. 

Budai Gyula korábbi elszámoltatási kormánybiztos azért jelentette fel Juhászt Ferenc egykori honvédelmi minisztert, mert a szocialista képviselő szerinte tárcavezetőként hűtlen kezelést és hivatali visszaélést követhetett el. Hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért negyvennél több szolgálati luxuslakást adtak át a minisztériumi felsővezetőknek és tábornokainak, és ezzel csaknem nyolcszázmilliós kárt okozott. Végül az MSZP-s politikust egyetlen ügylet miatt helyezték vád alá.

A vád szerint a honvédelmi tárca egy 65,2 millió forint értékű zuglói ingatlant 22,2 millióért értékesített Fapál László volt államtitkárnak. Az ügyészség álláspontja szerint azonban ő állami vezetőként nem kaphatott volna határozatlan ideig igénybe vehető szolgálati, és így később nem vásárolhatta volna meg kedvezményes feltételek mellett az ingatlant.

Fapál 2005 februárjában tehát a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként a lakásellátás iránti igényét nem a vonatkozó kormányrendelet alapján a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, hanem – hivatásos katonai szolgálati viszonyára hivatkozva – közvetlenül Juhász Ferenc akkori miniszternek, vagyis a munkáltatójának jelentette be.

Így az ügyészség szerint Juhász – vagyonkezelőként megszegve a HM rendelkezésében levő lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló jogszabályi rendelkezéseket – olyan egyedi döntést hozott, amelyben határozatlan idejűként állapította meg a lakásjuttatás időtartamát. Ebből pedig az következett, hogy Fapál, mint hivatásos állományú bérlő jogosultságot szerzett az ingatlan – vádhatóság szerint törvénysértő – megvásárlására.

Az ügy előzménye röviden: Fapál László hivatásos katonaként 1988-ban szolgálati lakást kapott, amit kedvezményes áron ugyanabban az évben meg is vásárolhatott. A bíró szóbeli indoklásában hangsúlyozta: Fapál azt az ingatlant válása után feleségének és gyermekeinek hagyta hátra, így nem róható fel neki, hogy lakás nélkül maradt.

A volt államtitkár ezután – már 2001-ben – a honvédségtől ingatlanépítés céljára munkáltatói kölcsönben részesült, s azt négy évvel később visszafizette. Lakhatását így maga oldotta meg Táborfalván.

Fapálnak államtitkárként azonban a mindennapi ingázás egyre nagyobb terhet jelentett, ezért 2005 februárjában kérelmet nyújtott be a honvédelmi miniszterhez, hogy a korábbi lakásjuttatás, illetve a munkáltatói kölcsön ne jelentsen kizáró körülményt, tehát a tárcától bérlakást kaphasson.
Közigazgatási államtitkárként a vezetői lakás iránti igényét azonban a vád szerint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez kellett volna benyújtania, és az akkori szabályok szerint csak az állami vezetői jogviszonyának időtartamára, azaz e tisztség betöltésének megszűnéséig kaphatott volna bérlakást. Azt pedig nem lehet a használójának eladni.

Az ügyészség szerint a szabálytalanul Juhászhoz eljuttatott kérelemről a miniszter még aznap határozott, és a felmentést megadta, egyben megállapította, hogy Fapál határozatlan időre juthat a minisztériumtól bérlakáshoz.

Ez pedig valóban a főváros XIV. kerületében található 147 négyzetméteres, négy és fél szobás ingatlan volt, amit a tárca 65 millió forintért vásárolt 2005 májusában. A HM így gyorsított eljárásban határozatlan időtartamú bérleti szerződést kötött Fapállal, és a lakás bérleti díját 11.680 forintban állapították meg.

Egy évvel később az államtitkár írásos kérelemmel fordult a miniszterhez, hogy az ingatlant megvásárolná. A HM védelemgazdasági főosztálynak a tranzakciót jóváhagyó javaslata a vád szerint röviddel később Fapálon, mint közigazgatási államtitkáron keresztül jutott el a miniszterhez.
A személyét érintő javaslatot az államtitkár állítólag „Egyetértőleg” megjegyzéssel terjesztette a miniszter elé, aki azt ugyanazon a napon „Rendben!” feljegyzéssel záradékolta. A bíró hozzátette, hogy a tárcavezető ugyanabban az időpontban nemcsak neki, hanem más katonának – a honvédség akkori parancsnokának – engedélyezte bérlakása megvásárlását.

Fapál 2006. július 4-én így tényleg kedvezményes áron vette meg az ingatlant, és a vádirat szerint a volt államtitkár igénybejelentése és Juhász egyedi döntése azt célozta, hogy a volt államtitkár kedvező feltételekkel jusson állami tulajdonú ingatlanhoz.

Másfelől viszont tény, hogy a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személyek számára a hatályos szabályok – az egyenruhásokat megillető kedvezményként – lehetővé tették, hogy a szolgálati lakásukat jobb feltételek mellett vásárolhassák meg.

A bíró szerint ez a katonai hivatással járó fokozott követelményekért cserében biztosított egyfajta juttatás. Hangsúlyozta emellett azt is, hogy miután a hivatásos állományú bérlők a szolgálati lakásokat életük végéig használhatják, ezért lakásgazdálkodási szempontok is indokolhatják az értékesítést, mert ha egy ingatlan a HM tulajdonában marad, a fenntartásával kapcsolatos összes költséget esetleg hosszú ideig viselnie kell.

Az pedig jogértelmezés kérdése volt – tette hozzá –, hogy egy olyan közigazgatási államtitkár, aki nem veszítette el a hivatásos jogállását, állami vezetőnek vagy katonának számít. A bíró álláspontja szerint semmi nem tette kötelezővé, de nem is zárta ki, hogy Fapál katonaként – és ne vezetőként – kapjon lakást, s éppen emiatt módosították a szabályozást 2012-ben, egyértelművé téve, hogy az állami vezető hivatásos jogviszonya megszűnik.

Egyébként Budai Gyula katonai ügyészként maga is megvásárolta a korábbi szolgálati lakását.

Juhász Ferenc és Fapál László a felmentő ítéletet hallgatja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.