Juhász Ferenc és Fapál László is koncepciósnak nevezte az ellenük indult eljárást

Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter és egykori közigazgatási államtitkára, Fapál László is koncepciósnak nevezte keddi vallomásában a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az ellenük egy lakásügylet miatt indult büntetőeljárást.

A vád szerint Fapál László államtitkára határozatlan időre bérbe vett, majd 2006 nyarán Juhász Ferenc döntése alapján 22 millióért jogellenesen megvásárolt egy 65 millió forint értékű, 147 négyzetméteres lakást, amivel 43 milliós forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követtek el.

Juhász Ferenc vallomásában azt mondta: "a nyomozó szervek, az ügyészség bármi áron meg akar felelni a politikai akaratnak, mert egy vagy több nagyobb politikai trófeát, államtitkárt, minisztert fel akarnak mutatni mint bűnöst". 

A volt tárcavezető - utalva arra, hogy először és reményei szerint utoljára áll bíróság előtt - többórás vallomásában azt hangsúlyozta: a törvényesség határozta meg a döntéseinek kereteit. 

Kitért arra is, azzal, hogy felmentette Fapál Lászlót a lakáshoz jutását korlátozó szabályok alól, jogszerűen és szakszerűen járt el, s az megegyezett a korábbi gyakorlattal. Emlékeztetett: a HM két korábbi közigazgatási államtitkára is katonaként lett kinevezve erre a posztra és hivatásos szolgálata alapján jutott határozatlan idejű bérleményhez.

Úgy fogalmazott, hogy ha őt ez alapján marasztalja el a bíróság, akkor visszakövetelhető, visszakövetelendő minden juttatás, amit a vezényelt katonák a szolgálati jogviszonyuk alapján kaptak a vezénylés idején a HM-től vagy más fegyveres szervtől.

Kiemelte azt is, hogy miniszterként önmaga jogszerűtlen döntést nem is hozhatott, mivel nem kerülhetett elé jogszerűtlen előterjesztés. Hozzáfűzte: nem kérte és nem utasította az apparátust a perbeli döntési javaslat tartalmának, formájának meghatározására.

A volt miniszter felidézte: a hadseregben az elmúlt 20 évben maga a haderő és a vagyongazdálkodás is átalakult, így már pályája korai szakaszában sokan elérték, hogy kedvezménnyel saját tulajdonú lakáshoz jussanak. Hozzátette, hogy kevesen utasították volna vissza ezt a lehetőséget és megjegyezte, az ügyben egyébként feljelentést tevő Budai Gyula is így jutott katonai ügyészként budapesti városközponti lakásához. 

Juhász Ferenc szerint azonban sok, később vezetővé váló katona a 90-es évek végére abba a helyzetbe került, hogy a hivatali státusához, családja gyarapodásához képest nagyobb honvédségi lakás megszerzéséhez való jogosultságát a korábbi ingatlanszerzése tiltotta, ezért teremtettek jogot a miniszternek ennek feloldásra. 

Beszélt arról is, hogy a perbeli lakás tényleges elidegenítése már az utódja időszakára tehető, s úgy vélte, hiba, törvénysértés esetén a döntés felülvizsgálható lett volna, de ilyen nem történt.

Kitért arra, hogy az esettel kapcsolatban született meg az általa "lex Fapálként" említett, 2012 decemberében kihirdetett jogszabály, amely szerint az állomány szolgálati viszonya megszűnik az állami vezetőként történő kinevezésekor, addig azonban ez nem így volt. 

Fapál László volt közigazgatási államtitkár vallomásában azt mondta: amit a terhére rónak, az nem bűncselekmény, és nem bűnös.

A nyugállományú ezredes felidézte: Hende Csaba jelenlegi honvédelmi miniszter 2011 februárjában Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak szóló levelében megállapította, hogy az "akkor hivatalban lévő személyek az elbírálás időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezéseket betartották". A kormánybiztos azonban néhány nappal később feljelentést tett és formai okokra hivatkozva büntetendőnek találta a lakásának kiutalását és megvételét.

Szerinte a tárca polgári jogi értelemben hagyta elévülni az ügyet, ha jogszabálysértés történt volna, akkor polgári úton keresetet nyújthattak volna be ellene. "A cél azonban nem a vélelmezett, az államot ért kár megállapítása és megtérítése volt, hanem a HM vezetőinek kriminalizálása" - fogalmazott. 

A volt államtitkár szerint az ügyészség vádja koholt, szerintük egy olyan kormányrendeletet kellett volna alkalmazni a hivatásos katonai szolgálati viszonyra vonatkozó speciális törvényi és minisztériumi rendeleti előírások helyett, amelyet a tárca joggyakorlatában soha senki nem alkalmazott.

Kifogásolta, hogy a bíróság által szükségesnek tartott vádkiegészítésében a részére kiutalt szolgálati lakást "vezetői lakásnak" minősítette a vádhatóság, mert erről az ügyészség nem, csak a tárca lakásgazdálkodási szervezetének vezetője dönthet. Hangsúlyozta: hivatásos katonaként, szolgálati viszonyára való tekintettel kérvényezte, hogy a honvédelmi miniszter mentesítse a szolgálati lakáshoz jutást kizáró ok alól. A perben szereplő zuglói lakást 2005 tavaszán ajánlották fel neki.

Az ingatlant 2006 januárjában jelölték ki értékesítésre, Fapál László szerint lakásgazdálkodási szempontok alapján, és hangsúlyozta: ő nem kérte ezt senkitől. Ő pedig bérlőként kérte az elidegenítést.

Dezső Antal, a volt államtitkár ügyvédje a tárgyalást követően az MTI-nek a védekezéshez való jogot súlyosan sértőnek nevezte, hogy a mai napig nem lehet pontosan tudni, a vádlottakat milyen vagyonkezelői kötelezettség megszegésével vádolja az ügyészség.

Helmeczy László, Juhász Ferenc védője a tárgyalás elején ugyancsak sérelmezte, hogy egyáltalán nem tudják a vádlottak, mi ellen kell védekezni. Azt mondta: kizárólag azért nem kéri a vádirat újabb visszaküldését, mert az az álláspontja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség képtelen megfogalmazni a vádat, mind Juhász Ferenc, mind Fapál László esetében, ezért feleslegesnek tartja a további időhúzást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.