Józsefváros nem akar Somogyi Béla utcát

Molnár Ferenc, a Pál utcai fiúk írója nevét viselje ezentúl a Somogyi Béla utca – ezt javasolja a VIII. kerület képviselő-testülete, amely szerda délutáni ülésén döntött az átnevezésről.



Gotthard Gábor, a Fidesz frakció-vezetője lapunknak azt mondta: az utcában lévő általános iskolát a szülők támogatásával nemrégiben nevezték el Molnár Ferencről Somogyi Béla helyett, Józsefváros Palotanegyed városrészének részönkormányzata pedig azt kérte: az iskolának helyet adó utca nevét is változtassák meg. A Fidesz frakcióvezetője szerint közismert, hogy Molnár Ferenc ezer szállal kötődik Józsefvároshoz. A frakcióvezető kiemelte, hogy az utcában a házak számozása nem változik, az ott lakóknak a lakcímkártyák cseréjéhez kapcsolódó költségeit az önkormányzat magára vállalja. Gotthard Gábor hangsúlyozta: az utcanév-változtatásban nem játszottak szerepet ideológiai szempontok.
A Blaha Lujza tér és a 32-esek tere közötti utcát a második világháború előtt teljes hosszában Rökk Szilárd utcának hívták, mintegy fél évszázada lett az utca egyik felének névadója Somogyi Béla, a Népszava egykori felelős szerkesztője, akit a fehérterrort támadó cikkei miatt az Ostenburg-különítmény tisztjei 1920-ban meggyilkoltak.
Az MSZP Emberjogi és Gyermek Tagozata korábban jelezte: határozottan elítéli, hogy „a hortysta diktatúra ellen a szó erejével fellépő újságíró emlékét meggyalázzák”, ezért fáklyás felvonulással tiltakoznak a Somogyi Béla utcában. Az utcanévváltozásról a végső szót a Fővárosi Közgyűlésnek kell kimondania. (S. G.)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.