Jövő márciusban indul a nemzeti közműholding

Legkésőbb 2015 márciusában megkezdi munkáját a nemzeti közműszolgáltató holding, amelynek bázisát az állami tulajdonba került Főgáz jelentheti - közölte Lázár János vasárnap Makón.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy fórum előtt újságíróknak elmondta: az első nemzeti közműszolgáltató holding feladata először az áram-, a gáz- és távhőszolgáltatás lesz. A víz-, a szennyvíz- és a hulladékszolgáltatás később kezdődhet - tette hozzá.

A holding szervezésével kapcsolatos feladatokkal Németh Lászlóné miniszterelnökségi államtitkárt bízta meg a miniszterelnök. A teljesen állami tulajdonú cég azzal fog próbálkozni, hogy piaci körülmények között, a vetélytársakat a versenyben megverve áramot, gázt és távhőt szolgáltasson a lehetőség szerint minél több háztartás számára - közölte Lázár. A politikus úgy fogalmazott, a kormány nem állami eszközökkel akarja lenyomni a jelenlegi piaci szereplőket, az állami cég magas színvonalú szolgáltatással és versenyképes árakkal kívánja elnyerni a fogyasztók bizalmát.

Az uniós jogszabályok alapján a hálózat fenntartása és a fogyasztók ellátása elkülönül egymástól, így nincs technikai akadálya a szolgáltatásnak. Az állam megvásárolta a Főgázt, amely jó alapja lehet a nemzeti közműszolgáltató holdingnak - mondta a miniszter.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.