Jótékonyság: elkelt Erdei Zsolt boxkesztyűje

Vasárnap a déli órákig csaknem 87 millió forint gyűlt össze a Katolikus Karitász javára a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! jótékonysági kampányában.

Az összesen 86 millió 511 ezer 240 ezer forint adományban a telefonos és a bankszámlára utalt összegeken túl a felajánlott tárgyak eladásából származó bevétel is szerepel.

Gazdára talált többek között a Hölvényi György államtitkár által felajánlott, Vatikánból származó emlékérem, Erdei Zsolt boxkesztyűje, valamint Ocskay Gábor jégkorongozó meze és lábszárvédője is - mondta el Horváth Vanda, az MTVA Gyermek- és Ifjúsági műsorok főszerkesztője vasárnap az MTI-nek.

Az MTVA vasárnap egész napos műsorban mutatja be a Katolikus Karitász működését, szervezetét, támogatottjait és önkénteseit riportokkal, budapesti és vidéki élő kapcsolásokkal, kisfilmekkel és stúdióbeszélgetésekkel. A tematikus napon is folyamatosan fogadják az adományokat az ország minden területéről, magánemberektől és cégektől egyaránt, amellyel a karitatív szervezet munkáját támogatják.

A közmédia idén novemberben indította el jótékonysági kampányát a Katolikus Karitász javára. Azóta folyamatosan érkeznek a felajánlások: a Herendi Porcelánmanufaktúra egy különleges tálat, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szobrot, ifjabb Knézy Jenő újságíró pedig azt a labdát ajánlotta fel, amellyel az 1997-es BL-döntőn játszottak. Az érdeklődők vasárnap este tízig licitálhatnak: itt.

A közmédia tavaly rendezte meg először a Jónak lenni jó! kampányt, akkor 92,6 millió forint adomány gyűlt össze a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.