Jön a Mafia! - bejegyezték a botrányhős Dopeman pártját

A bíróság bejegyezte Pityinger "Dopeman" László pártját, a Mafiát, azaz a Magyar Fiatalságért Pártot.

A zenész a Facebookon egyelőre annyit közölt, hogy elindul a politikai tényezővé válás rögös útján - írta az Index.hu hírportál. 

A weblap emlékeztet, hogy Dopemant két évvel ezelőtt választották alternatív köztársasági elnökké, de végig kritikus maradt a baloldali ellenzéki szerveződésekkel szemben. A Népszabadságnak 2012-ben adott interjúban azt mondta: "Tulajdonképpen meg is érdemeljük Orbán Viktort. (...) A magyarok gyerekek, még nem nőttek fel. Ha ilyen hosszú ideig az orromnál fogva tudnak vezetni és nem teszek ellene semmit, az csakis az én hibám. Nem Orbán Viktoré" - fogalmazott a rapper. 

Szintén a Népszabadság egyik újságírói blogjának adott interjúban jelentette be, hogy indul a 2014-es választásokon. "El fogok indulni a választáson. Kétszáz ajánlás kell hozzá és a fideszesek jelenlegi tervei szerint még állami pénzt is kapok a kampányomhoz. A szocialistákkal kell még leegyeztetni a kérdést, mert nyilvánvalóan tőlük fogok szavazatokat elvenni, akármelyik körzetben indulok is el. Nagy terveim vannak" - fogalmazott akkor az Eztígyhogy-Blognak. 

Az Index cikke felidézi azt is, hogy Dopeman tavaly szeptemberben Bajnai Gordon mellett fellépett a kétéves Szolidaritás Mozgalom akcióján, ahol előadta a "Baszdmeg" című számát, a rendezvényen pedig részt vett Orbán Viktor műszobrának ledöntésében is, amiért számos kritikát kapott. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.