Jön az EULeaks, várják a szivárogtatásokat

Zöldpárti EP-képviselők egy csoportja kedden új kiszivárogtató portált indított EULeaks néven, amelynek fő célja az informátorok hatékonyabb védelme.

 

„Teljesen világos: átláthatóságra van szükségünk ahhoz, hogy előrelépést érhessünk el az adóelkerülés elleni küzdelem, a közegészség- és a környezetvédelem, valamint a demokrácia és a jó kormányzás terén" - mondta Philippe Lamberts, a zöld frakció társelnöke, aki keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján bemutatta a dokumentumok névtelen feltöltését lehetővé tevő internetes oldalt.

A portál alapítói arról számoltak be, nem fogják engedni, hogy más EP-képviselőcsoportok tagjai is csatlakozzanak a projekthez, azt ugyanis kizárólag „EU-párti célokra" szeretnék felhasználni.

„Zöldebbé, demokratikusabbá, szociálisabbá, hatékonyabbá kívánjuk tenni Európát. Azt ígérjük informátorainknak, hogy az általuk kiszivárogtatott információkat olyan módon fogjuk felhasználni, amely előmozdítja az európai projektet" - fogalmazott Lamberts. Hozzátette: az euroszkeptikus képviselők arra használhatnák fel az EULeaks-et, hogy ártsanak az Európai Uniónak.

A társelnök emellett a „fősodorbeli" pártokat is bírálta, amelyek nem szeretnék, hogy nyilvánosságra hozzák bizonyos ügyeiket.

Lamberts elmondta, már eddig is számos kiszivárogtatott iratot juttattak el hozzájuk, amelyeket megosztottak a sajtóval. Mint mondta, ez nem a politikai haszonszerzésről szó, hanem a közérdek védelméről

Az informátorok anonimitását a kibertérben névtelenséget biztosító Tor hálózat használatával fogják garantálni - olvasható a képviselői tájékoztatásban, amelyben arra is kitértek, hogy közzététel előtt egyenként meg fognak vizsgálni minden feltöltött dokumentumot. Kiemelték, a bizalmas iratok kezelése során be fogják tartani az uniós előírásokat, és minden esetben mérlegelni fognak.

Az EULeaks létrehozásában a frakció tizenkét tagja vett részt, köztük Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.