Jól nézze meg, milyen autóval indul el reggel! Sokba kerülhet

Csütörtök reggel hattól a szmogriadó miatt nem közlekedhetnek Budapesten a piros és a fekete környezetvédelmi plakettel ellátott járművek. A tilalom betartását a rendőrség ellenőrzi, a bírság 100 ezer forint lehet.

Tarlós István főpolgármester november 17-én reggel hat órától további intézkedésig elrendelte a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek közlekedési tilalmát a főváros közigazgatási területén. Ez a korlátozás minden nap 6 órától 22 óráig tart. 

A közlekedést korlátozó rendelkezés nem terjed ki az M0 jelű elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében, a következő útvonalak szakaszaira: Budapest közigazgatási határa - Nagykovácsi út - Szépjuhászné útja - Budakeszi út - Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa - Nagykovácsi út - Nagyrét utca - Máriaremetei út - Hidegkúti út - Budapest közigazgatási határa.

Első alkalommal kellett elrendelni csütörtökön Budapesten a szmogriadó riasztási fokozatához kapcsolódó korlátozó intézkedéseket azóta, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2010 júliusában módosította a korábbi rendeletet, egyebek mellett a szükséges intézkedésekre vonatkozó részeket.

Megváltozott a többi között az, hogy a korábbi páros-páratlan rendszám helyett a környezetvédelmi besorolás szabja meg a szükséges intézkedéseket. A tavaly augusztus óta élő jogszabály a négy plakettszínt veszi alapul, vagyis a korszerűtlen, környezetre káros fekete és piros matricás járműveket érinti a közlekedést érintő korlátozás.

A tájékoztatási fokozatban csak kérik az ilyen plakettel ellátott autók használatának a mellőzését, riasztási fokozatban viszont megtiltják a közlekedésüket. Emellett - ha a meteorológiai helyzet úgy hozza -, 20 kilométer/órával is csökkenthetik a járművek haladási sebességét. Így ahol 50-nel lehet menni, ott 30-ra csökken a megengedett legnagyobb sebesség, ahol viszont eleve 30-cal vagy lassabban lehet közlekedni, ott nincs változás.

A fővárosi rendelet szerint a szmogriadó riasztási fokozatában is közlekedhetnek azok a fekete és piros matricás járművek, amelyek egyebek mellett a helyi, helyközi és távolsági közúti közösségi közlekedés járművei; a taxik; a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt gépjárművek, valamint az általuk közrefogott járműoszlop; a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint a nemzetközi szervezetek DT rendszámú járművei; a betegszállító járművek; az orvosok és orvosi ügyelet gépjárművei; bizonyos feltételekkel a mozgáskorlátozottak, illetve az őket szállító járművek; a közszolgáltató cégek járművei; a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a közterület-felügyeletek járművei; valamint célforgalomban az élelmiszer-áruszállítók és a közszolgálati média gépjárművei. 

Azon járművek után, amelyek közlekedése az adott napon tilos, nem kell várakozási díjat fizetni a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló rendelet értelmében.

Aki közlekedésre nem jogosult járművel közlekedik, szabálysértést követ el, és legfeljebb 100 ezer forintig terjedő bírsággal büntethető.

A szmogriadó tájékoztatási fokozatát akkor rendelik el, amikor a tájékoztatási küszöbértéket meghaladó szálló por rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira, így a gyermekekre, időskorúakra, krónikus betegekre. A riasztási fokozatot akkor kell elrendelni Budapesten, ha három fővárosi mérőállomáson egy időben mért légszennyező anyag koncentrációja két egymást követő nap átlagában meghaladja a riasztási küszöbértéket, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon nem várható javulás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.