Jogsértően állították fel a megszállási emlékművet?

A jegyzőhöz fordul Pásztor Tibor MSZP-s önkormányzati képviselő a vitatott megszállási emlékmű miatt.
Törvénysértő módon állították fel a sasos-arkangyalos megszállási emlékművet a Szabadság téren – nyilatkozta lapunknak Pásztor Tibor szocialista önkormányzati képviselő. Az MSZP-s politikus az V. kerületi jegyzőhöz fordul: a kormánnyal szemben szabálysértési eljárás lefolytatását, valamint a jogsértő állapot megszüntetését kezdeményezi. A legtisztább szerinte az lenne, ha a szobrot elvinnék a Szabadság térről.

A „Magyarország német megszállásának emléket állító" emlékmű létrehozásáról tavaly év végén döntött a kormány. A Magyar Közlönyben december 31-én megjelent kormányhatározat társadalompolitikai szempontból fontos célnak nevezte, hogy a német megszállás hetvenedik évfordulójára, március 19-re megvalósuljon az emlékmű.

A kormány a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt (Lázár Jánost) bízta meg azzal, hogy a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos (Fürjes Balázs) bevonásával megállapodást kössön az ingatlan tulajdonosával, az V. kerületi önkormányzattal. A kormányhatározat felkérte az önkormányzatot, hogy hozza meg a „szükséges önkormányzati döntéseket" az emlékmű „Szabadság téren történő elhelyezése érdekében" .

Januárban egy meglehetősen botrányos testületi ülésen a jobboldali többség a fideszes Rogán Antal polgármester vezetésével megadta az V. kerületi önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását a Szabadság téri területre. Az építkezés azonban nem kezdődött el: a hazai és nemzetközi tiltakozások hatására a kormány februárban új határozat fogadott el, amelyben – március 19-e helyett – immáron május 31-e szerepelt határidőként.

Az új kormányhatározat már nem „Magyarország német megszállása", hanem „Magyarország német megszállása áldozatainak" emlékművéről beszélt. De nem csupán az elnevezés változott. Pásztor Tibor hangsúlyozta: a második kormányhatározat hatályon kívül helyezte az elsőt, és új eljárás lefolytatásáról rendelkezett. Ennek megfelelően az V. kerületi önkormányzatnak ismét napirendre kellett volna tűznie a tulajdonosi hozzájárulásról szóló előterjesztést, hiszen a testület a korábbi döntést az előző - immáron nem létező - kormányhatározat alapján és arra hivatkozva hozta meg.

A szocialista politikusnak nincsenek információi arról, hogy a Miniszterelnökség élt-e újabb megkereséssel az V. kerületi önkormányzat felé. Annyi viszont teljesen bizonyos – jelentette ki Pásztor –, hogy a januári, időközben hatályát vesztett önkormányzati döntés után már semmiféle formában nem került a testület elé az ügy.

A jogi ellentmondásokra amúgy egy Szabadság téri tüntető hívta fel a figyelmet. Pásztor Tibor jogászokkal konzultálva arra a következtetésre jutott, hogy az észrevétel megalapozott: a sasos-arkangyalos szobrot érvényes tulajdonosi hozzájárulás nélkül, törvénysértő módon állították fel a Szabadság téren.

Pásztor Tibor az V. kerületi jegyzőtől azt kéri, hogy induljon szabálysértési eljárás a kormánnyal szemben a jogszerűtlen területhasználat miatt. Az építkezés a parlamenti választás után két nappal, április 8-án kezdődött meg: Pásztor szerint a pénzbírságot is ettől az időponttól kezdve kell kiszabni.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékű pénzbüntetést tartana reálisnak, a politikus még nagyságrendileg sem kívánt becslésekbe bocsátkozni. Ugyanakkor megjegyezte: hasonló esetekben az illegális árusokkal szemben általában a területfoglalási díj tízszeresét szokták bírságként kiszabni. Ezúttal – mondta – komolyabb ügyről van szó, egy olyan emlékműről, amely kormányzati elhatározásból, kiemelt beruházásként valósult meg.

A kormánnyal szembeni eljárás lefolytatásán és a büntetés kiszabásán túl a szocialista politikus elvárja a jegyzőtől, hogy intézkedjen a jogsértő állapot megszüntetéséről. Pásztor Tibor bízik abban, hogy az önkormányzat nem jogi trükkökkel, utólag meghozott döntéssel próbál igazolni egy törvénysértő helyzetet. A „tiszta megoldás" szerinte az lenne, ha elvinnék a Szabadság térről a sasos-arkangyalos szobrot. Úgy véli, ennek nem lehet technikai akadálya: ha néhány óra elegendő volt a szobor felállítására, akkor ennyi időnek a bontásra és elszállításra is elegendőnek kell lennie.

Pásztor Tibor emlékeztetett rá, hogy a második kormányhatározatban május 31-e szerepelt határidőként. A szobrot végül több mint másfél hónappal később, július 20-án állították fel a Szabadság téren: a kormányzat ebből a szempontból is jogsértést követett el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.