Jogsértő volt az ózdi vízkorlátozás az ombudsman szerint

Sértette az egészséghez és az egészséges ivóvízhez való jogot, illetve származáson alapuló hátrányos megkülönböztetéshez vezetett az ózdi önkormányzat azon rendelkezése, amellyel korlátozta a közkutak használatát - állapította meg az ombudsman.

Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese közös vizsgálatukban az emberi méltóság sérelmét, illetve nemzetiségi származáson alapuló közvetett diszkriminációt is megállapítottak - olvasható az ombudsman hivatala által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

Emlékeztettek arra, hogy Ózdon a képviselő-testület június 20-i döntése alapján július elejétől korlátozták 62 közkifolyó vízhozamát, illetve 27-et elzártak. A vízkorlátozás indoka a lakosság takarékosabb vízfogyasztásra ösztönzése, valamint a jogellenes használat visszaszorítása volt.

Mint írták, Ózdon csaknem ezer háztartásban nincs vezetékes ivóvíz, ezért - a vízkorlátozás következtében - hosszú sorok alakultak ki a közkutaknál. "Az erről megjelent sajtóbeszámolók arra is kitértek, hogy az intézkedés elsődlegesen és különösen hátrányosan az egyes telepszerű lakókörnyezetben élő, szociálisan hátrányos helyzetűnek tekinthető és a többségükben cigány származású lakosságot érintette" - olvasható a közleményben.

Székely László, az alapvető jogok biztosa és a környezetvédelemi jogterületért felelős helyettese, Szabó Marcel közös jelentésében megállapította, hogy az önkormányzat megalapozatlanul hivatkozott takarékossági okokra akkor, amikor egyes közkifolyók lezárásáról, mások víznyomásának a csökkentéséről döntött.

A lezárt közkutakon mért korábbi fogyasztás ugyanis nem haladta meg az önkormányzat kapcsolódó rendeletében meghatározott mennyiséget, míg a nyomáscsökkentett kutak használói kevesebb ivóvizet vételeztek, mint amit jogszabály a létfenntartási és közegészségügyi vízmennyiségként minimálisan meghatározott - olvasható a közleményben.

Kitértek arra, hogy az intézkedés - bár látszólag mindenkire vonatkozott - "a lakosság egy jól behatárolható, cigány nemzetiségű csoportját lényegesen nagyobb mértékben érintette". Ugyanis - mint írták - a közkifolyók nagyobb hányada "a cigány származású lakosság által legsűrűbben lakott területeken található".

Az a tény, hogy a rendelet látszólag mindenkire vonatkozik, "nem teszi semmissé az egyenlő bánásmód sérelmét" - írták.

Megállapították, "az alapjogot korlátozó döntés önkényes indokokon alapult, a döntés és annak végrehajtása nem volt elkerülhetetlen, az emberi méltóságot is sértő kollektív büntetésként hatott, nem volt igazolható, hogy a korlátozás arányban állt volna az elérni kívánt céllal".

Mivel az önkormányzat a vízkorlátozó döntését előbb felfüggesztette, majd visszavonta, az ombudsman és helyettese a hasonló jogsértések elkerülése érdekében fogalmazott meg ajánlásokat az önkormányzat, illetve a szabályozás és az ellenőrzés kérdéseiben a nemzetgazdasági miniszter, az illetékes kormányhivatal, valamint az Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számára - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.