Jogerősen pert buktak a romagyilkosok

A Kiss testvérek 3-3 millió forintot követeltek egy róluk szóló e-könyv kiadójától, de a bíróság több év pereskedés után elutasította a keresetüket.

A Fővárosi Ítélőtábla kedden másodfokon is jóváhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely kimondta, hogy Kácsor Zsolt Nem leszek áldozat című e-könyve nem sértette meg a cigánygyilkosságok miatt tényleges életfogytiglanra ítélt Kiss Árpád és Kiss István személyiségi jogait.

A gyilkosok 2008-2009-ben kilenc helyszínen hajtottak végre fegyveres támadást romák ellen, hat embert megöltek, többeknek súlyos sérüléseket okoztak. Kácsor Zsolt kollégánk riportkönyve 2012-ben jelent meg az Arand Kiadó által indított A hónap könyve című e-könyv sorozat keretében. A szerző annak járt utána, hogy a Debrecenben elfogott tettesek hogyan és milyen indítékok alapján választhatták ki a bűncselekmények helyszíneit.  

Kereszty András főszerkesztő-kiadóvezető tájékoztatása szerint a Kiss testvérek egyenként 3-3 millió forintot követeltek az Arand Kiadótól. Az elsőfokú bíróság tavaly novemberben ítélt úgy, hogy a kártérítésnek nincs jogalapja, mivel a szerző hitelesen számolt be riportkönyvében az eseményekről és a perről. Az ítélet a mai döntéssel jogerőre emelkedett, fellebbezésnek helye nincs. 

Kácsor Zsolt e-könyvéről Vágvölgyi B. András azt írta: alapvető értéke a „szélsőjobber” nyelvezet, a „nemzeti radikális” közbeszéd, gyűlöletbeszéd hatásának kidomborítása a gyűlölettettre, a rasszista sorozatgyilkosságra. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.