Jogerős életfogytiglan a pécsi ámokfutó egyetemistának

Leghamarabb 2039-ben helyezhető szabadlábra Gere Ákos, aki 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) pisztolyával megölte egyik hallgatótársát, három másik embernek pedig maradandó sérülést okozott.

A jogerős ítéletet kedden mondta ki a pécsi táblabíróság. A most 25 éves Gere Ákos a PTE első évfolyamos gyógyszerész hallgatójaként az egyik tanórán sportcéllal tartott pisztolyával diáktársaira támadt, s megölte a 19 éves D. Miklóst, súlyosan megsebesítette egy másik társát és az óraadó oktatót, valamint a folyosón dolgozó takarítónőt. A bűncselekmény elkövetése után Gere Ákos megadta magát a rendőröknek.

Az ámokfutót a Pécsi Törvényszék előre kitervelt, több emberen elkövetett emberölés kísérletében találta bűnösnek, s ezért életfogytig tartó szabadságvesztést róttak ki rá. Az elsőfokú bíróság úgy határozott, hogy leghamarabb 2039-ban vizsgálható meg Gere Ákos feltételes szabadlábra helyezése. A törvényszék a férfit tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s az eljárás két és fél milliós bűnügyi költségét is ráterhelte.

A per – fellebbezések folytán – a Pécsi Ítélőtáblán folytatódott. Gere ügyvédje arról próbálta meggyőzni a másodfokú bíróságot, hogy védence nem kitervelten követte el tettét. Az ítélőtábla azonban úgy látta, hogy a kiterveltséghez nem férhet kétség, hisz a sportlövészklubba járó Gere Ákosnak az említett napon nem volt edzése, így amikor az egyetemre magával vitte fegyverét, akkor azt gyilkolási szándékkal tette. Erre utalt az is, hogy előző napon tömeggyilkosságokról olvasott az interneten. A bíróság hangsúlyozta, hogy Gere Ákos kíméletlenül, kivégzésszerűen lőtte le társait. Mindezért nem látták indokoltnak az ítélet enyhítését, s helybenhagyták a törvényszék verdiktjében foglalt börtönbüntetést.

Mint arról korábban írtunk, a bíróság ítéletében megállapította, hogy Gere Ákos zárkózott személyiség, aki 15 éves kora óta – depressziós panaszokkal – pszichiáterhez járt. A férfi szinte kizárólag a fegyverek iránt érdeklődött, s 2007-ben belépett egy lövészklubba, majd 2008-ban engedéllyel sportpisztolyt vásárolt. 2009-ben Gere Ákost felvették a PTE gyógyszerész szakára, ám ott rosszul érezte magát, s mivel nehezen viselte csoporttársai vicceit, nem egyszer összeszólalkozott velük. A vélt vagy valódi sértések miatt fordult a társai ellen.

Gere Ákos a bíróságon nem tett vallomást, a rendőségen viszont egy alkalommal írásban összegezte cselekedetét. Abban azt állította, hogy nem tudja, mit tett, nem emlékszik semmire. A nyomozó hatóság által kirendelt pszichiáterek ezt az emlékezetkiesést kizártnak tartották, ugyanakkor megállapították, hogy Gere Ákos személyiségzavartól szenved, s cselekedetei veszélyességének felmérését elmeállapota enyhe fokban korlátozza. A védelem által felkért pszichiáterek viszont úgy látták, hogy Gere Ákost súlyos fokban korlátozza elmeállapota. A bíróság – harmadik szakértői teamet is meghallgatva – nem értett egyet a védelem pszichiátereivel, így Gere Ákos elmeállapota csak csekély mértékben enyhítette a kirótt büntetést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.