Jogerős: előzetesben marad az egészségügyi holding-vezér

A Nyíregyházi Törvényszék jogerősen május 10-ig meghosszabbította K. Zoltán Tamás előzetes letartóztatását. Az egészségügyi holding vezérigazgatóját többmilliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

A nyíregyházi egészségügyi holding vezérigazgatója, K. Zoltán Tamás ellen folyó büntetőügyben a Nyíregyházi Törvényszék helybenhagyta a Nyíregyházi Városi Bíróság előzetes letartóztatás meghosszabbítását elrendelő határozatát, így az jogerőre emelkedett – közölte ma lapunkkal Nyakó Zsuzsanna szóvivő, a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese. Elmondta: a hűtlen kezeléssel gyanúsított K. Zoltán Tamás a döntés értelmében 2012. május 10-ig előzetes letartóztatásban marad.

A szóvivő indoklásként kifejtette: megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a bizonyítás eredményes lefolytatását az eljárás jelenlegi, változatlanul kezdetinek tekinthető szakaszában megnehezítené, veszélyeztetné. A törvényszék álláspontja szerint ennek megakadályozására enyhébb kényszerintézkedés – lakhelyelhagyási tilalom vagy házi őrizet elrendelése – nem elegendő.

Mint beszámoltunk róla: a gyanúsítás szerint a vezérigazgató a szabolcsi kórházakat tömörítő holding nevében 2009-ben egyéves szerződést kötött egy kft.-vel egy számítógépes program használatára. A cégnek egy év alatt 7,7 millió forintot fizettek a program használatáért, majd 2011 áprilisában a holding közbeszerzési eljárást hirdetett a szóban forgó program megvételére. A közbeszerzést a szoftvert már korábban használatba adó cég nyerte meg, és a kifizetett 7,7 millió forinton túl további 30 millió forintot kapott. A nyomozás tárgyát képezi az a gyógyszerelő rendszer beszerzésére hirdetett közbeszerzés is, amelynek feltételeit úgy határozták meg, hogy azokat csak egy bizonyos cég tudta teljesíteni. A szerződés egyébként előnytelen volt a holding számára, hiszen az automatákért a társaság úgy fizetett volna ki több mint 700 millió forintot, hogy azok nem is kerültek volna a tulajdonába.

K. Zoltán Tamás a nyomozás jelenlegi állása szerint megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy a holding vezérigazgatójaként 2009. október 1-től megbízási szerződéssel egyéni vállalkozóként foglalkoztatott egy személyi asszisztenst, havi 250 ezer forint díjazás ellenében, de ugyanezt a személyt 2010. augusztus 1-től ugyanerre a munkára munkaszerződéssel is alkalmazta. Így a személyi asszisztens – miközben a korábbi megbízási díjat megkapta – fölvette a munkabérét alkalmazottként is. Így több mint egymilliót fizethettek ki neki jogtalanul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.