Jogellenesen rúgták ki Szávuly Arankát

Első fokon megnyerte a munkaügyi perét Szávuly Aranka, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke az MTVA-val szemben.

Szávuly Aranka tavaly december óta demonstrál az MTVA Kunigunda úti székháza előtt Nagy Navarro Balázzsal a tisztességes közmédiáért. Szávuly Arankát decemberben azonnali hatállyal és rendkívüli felmondással rúgták ki Nagy Navarro Balázzsal együtt, ezt akkor azzal indokolták, hogy demonstrációjuk során folyamatosan provokálják a munkáltatót, megsértették a médiatörvényt és a munka törvénykönyvét, politikai szerepvállalásukkal pedig semmibe vették a közszolgálati kódex előírásait.

Szávuly Aranka elmondta, a bíróság közbenső ítéletével kimondta, hogy az MTVA részéről a felmondás hivatalos indoklása jogellenes volt.

A két magyar újságíró és szakszervezeti vezető október elején vette át a lipcsei Média Alapítvány kitüntetését. Angela Merkel és Orbán Viktor találkozója előtt a német kancellária két magas rangú képviselője fogadta a magyar újságírókat, akik egy petíciót adtak át, amelyben a magyar sajtószabadság tiszteletben tartását és védelmét kérik a magyar miniszterelnöktől és a német kancellártól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.