Jobbikosok támadtak rá Schiffer Andrásra?

Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.

Schiffer András azt mondta, hogy a még szeptemberben megkezdett országjárás részeként hirdettek meg szerda délelőttre Vecsésen egy köztéri fogadóórát. Szavai szerint ezen ketten várták a polgárokat Földi Áronnal, pártjuk ceglédi önkormányzati képviselőjével, amikor körülbelül 12-15 „jobbikos aktivista körbevett minket, és elkezdte rugdosni a kitelepülőpultunkat”.

A parlamenti képviselő azt mondta, hogy támadóik, akik feltehetően ittasak voltak, megfenyegették őket, hogy „húzzunk el Vecsésről, mert itt nincs semmi keresnivalónk”. Közölte: jobbnak látták elkerülni a konfliktust, és mivel ilyen körülmények között a békés vecsési polgárok sem tudtak volna részt venni a fogadóórán, Földi Áronnal együtt távoztak annak helyszínéről.

Arra a kérdésre, hogy honnan tudta, hogy a támadók a Jobbik aktivistái, Schiffer András azt felelte, ez a szavaikból is kiderült, de emellett még egy jobbikos pártzászlót is magukkal hoztak.

Végül azt mondta, nem tesz feljelentést, mert meglátása szerint az eset sokkal inkább politikai, mint rendőrségi ügynek számít. A politikus sajnálja, hogy nem tudtak találkozni a polgárokkal, de mint fogalmazott, "minden fenyegetés ellenére" visszatérnek később Vecsésre.

Semmiféle atrocitás nem volt Vecsésen jobbikosok és Schiffer András között és a Jobbik vecsési alapszervezete megteszi a jogi lépéseket, ha Schiffer András nem vonja vissza valótlan vádjait - reagált Szabó Attila. A Jobbik vecsési elnöke szerint ugyanakkor az LMP fogadóórája "már javában zajlott (volna), ám teljes érdektelenségbe fulladt, hiszen egyetlen érdeklődő sem volt kíváncsi Schiffer Andrásra és társára".

"Mindaddig, amíg néhány jobbikos el nem kezdett velük politikai kérdésekről beszélgetni. Ennek végén Schiffer Andrásék kifogytak az érvekből, összecsomagoltak és eltávoztak. Az LMP-sek pultjához nem nyúlt hozzá senki egy ujjal sem, a fizikai fenyegetés és az ittasság feltételezése rágalom, így ezek terjesztésének jogi következményei lesznek" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Schiffer András és Vona Gábor a parlament hétfői ülésén
Schiffer András, Vona Gábor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.