Jobbikos demonstráció Gyöngyöspatán

Demonstrációt tartott a Jobbik vasárnap a Heves megyei Gyöngyöspatán - rendőrségi becslés szerint mintegy ezer ember részvételével - arra hivatkozva, hogy a településen megszaporodtak a bűncselekmények.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke hangsúlyozta, hogy a tüntetés nem "cigányellenes", hanem "magyarpárti". A demonstráció előtt már kedd óta járőrözött a községben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. Vona Gábor a rendezvényen azt mondta: "mi békét és nyugalmat akarunk".

A demonstráció után a résztvevők fáklyákkal járták be azokat az utcákat, ahol a felvonulók szerint romák laknak. Az egyik háznál ott volt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat volt vezetője is. A sokasodó bűncselekmények és annak kapcsán, hogy a Fidesz azt ígérte, két hét alatt rendet tesz, úgy fogalmazott: "Ez így nem mehet tovább", és ha Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter vagy Hatala József országos rendőrfőkapitány "nem tudnak - nem két hét alatt, hanem egy év alatt - közbiztonságot teremteni, akkor mondjanak le!"

Ez a rendezvény segélykiáltás a magyar kormányhoz, hogy tegyen már végre valamit, mert így olyan, mint egy strucc, amelyik homokba dugja a fejét - mondta Vona Gábor. Arra is kitért: fenyegették már a helyi lakosokat, hogy bosszúállás lesz, ha majd elmennek a polgárőrök. "Hát szeretném jelezni, hogy a haja szála se görbüljön itt senkinek, mert mi is visszajövünk. Ha kell, akkor kétszer, ha kell, háromszor ennyien" - mondta, és szavait a "nem hagyjuk, nem hagyjuk" skandálás kísérte.

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke a tüntetésen azt mondta: minden bűnözés elfogadhatatlan számukra, de "az etnikai bűnözés" kiváltképp. Mert az elkövetők "etnikai homogenitása" és az áldozatok "nemzetiségi homogenitása" "polgárháborús állapotokat, pogromokat idézhet elő az országunkban, és mi nem ezt szeretnénk" - tette hozzá.

Kitért rá, hogy "akármennyire próbálja tagadni a kormányzat, rendkívüli mértékben növekedett a bűnözés Magyarországon", az erőszakos cselekményeké például egy év alatt 35,5 százalékkal nőtt. Az alelnök úgy zárta beszédét: "legyetek hát bátor férfiak, védjétek az otthonaitokat, a földjeiteket, a szeretteiteket!"

A demonstráción részt vett ifj. Hegedűs Loránt református lelkész is.

A mintegy ezres tömegben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület - tájékoztatásuk szerint - 150 tagja vonult fel, a rendezvényt az MTI nem hivatalos értesülése szerint kétszáz rendőr biztosította.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.