Jobbik: semmisítsék meg az adásvételi szerződéseket Terézvárosban

A Jobbik azt szeretné, ha minden, az előző nyolc évben értékesített, korábban önkormányzati tulajdonban lévő Andrássy úti ház adásvételi szerződését átvilágítanák, megsemmisítenék és visszaállna az eredeti állapot - jelentette ki Losonczy Pál, az ellenzéki párt fővárosi önkormányzati képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy az általa tett feljelentéssel indult ügyben született a múlt héten vádemelési javaslat Verók István (MSZP) volt kerületi polgármester ellen.


Losonczy Pál ugyanakkor hangsúlyozta: nem csak a feljelentésben szereplő Andrássy út 47. alatti ingatlan adásvételével kapcsolatban merülhet fel a hűtlen kezelés és az áron aluli értékesítés, hanem például az Andrássy út 3., 8., 19., 21. és 52. számú ingatlanok kapcsán is.


A Jobbik szerint mindenhol ugyanazt a modellt használhatták: "egy baráti becslő cég nyomott árat állapított meg az ingatlanra, a lakókat tájékoztatták, hogy nem élhetnek az elővásárlási jogukkal", majd egy befektető cég megvette és offshore cégeken keresztül tovább értékesítették.


Losonczy Pál elmondta: neki is felajánlották az Andrássy út 47. megvételét az ingatlanbecslő cég által kikalkulált 150 millió forintos áron, de ehhez "másik 200 millió táskában kellett volna átadni".


Staudt Gábor, a Jobbik budapesti elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: egyelőre csak a szavak szintjén látja a Jobbik a kormány által hangoztatott elszámoltatást. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy az ilyen esetek elkövetőit "nem elég néhány év felfüggesztettre ítélni, hanem vissza kellene adniuk az ellopott pénzt és vagyont, és letöltendő börtönt kellene kapniuk."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.