Jobbik: már megint a magyar emberek járnak rosszul

A Jobbik szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentése az adóváltozásokról azt jelenti, hogy "újabb fékeket kap a magyar gazdaság, és a kormány újabb terheket tesz a magyar emberekre" – reagált Volner János frakcióvezető-helyettes.

Hozzátette: a kormánynak szerinte semmilyen ötlete nincs az ipari és mezőgazdasági termelés, valamint a turizmus fellendítésére, pedig a Jobbik szerint ezek az ágazatok tudnának külső jövedelmet csatornázni a magyar gazdaságba.

Hangsúlyozta: a kormány "ötlettelensége" és ez az "adóprés" már nemzetközi szinten is kimagasló, hiszen a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb statisztikái szerint Magyarország az árukat és szolgáltatásokat terhelő adók tekintetében első, az átlagjövedelmet terhelő adók között pedig harmadik a tagállamok között.

Ráadásul Volner János szerint a most bejelentett változásokkal a kormány csak konzerválja a magyar gazdaság leszakadását és a gazdasági fejlődés potenciáljának tartósan alacsony szintjét.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be, hogy július 1-jétől bevezetik be a távközlési adót. Az első tíz perc beszélgetés ingyenes lesz, afölött 2 forint adót kell fizetni percenként, a magánszemélyeknek maximum hétszáz forintot havonta. A pénzügyi tranzakciós illeték 1 ezrelék lesz, ebből 130 milliárd forint bevétele származik a költségvetésnek. Matolcsy György bejelentette az egységes biztosítási adó bevezetését is 2013-tól, ami kiváltja a biztosítási szférában jelenleg érvényes szektorális baleseti és tűzvédelmi adót.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: azzal számolnak, hogy a társaságok megpróbálják majd átterhelni az adót a fogyasztókra, de az erős verseny miatt ez nem fog sikerülni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.