Jobbik: gyanús földügyletek a Palotai-sziget környékén

A Jobbik azonnali vizsgálatot követel a budapesti Palotai-sziget környékén fekvő területek eladása és a jelenlegi tulajdonosok valódi fejlesztési terveivel kapcsolatban - hangzott el az ellenzéki párt szerdai sajtótájékoztatóján.

Hegedűs Lórántné országgyűlési képviselő felidézte: Simon Peresz jelenlegi izraeli államfő 2007 őszén egy gazdasági fórumon arról beszélt, Izrael felvásárolja Magyarországot. Az ellenzéki politikus szerint "ez a folyamat ma már befejezett tény", ezért a Jobbik megpróbálja felhívni a figyelmet a helyzet súlyosságára és annak nemzetbiztonsági kockázataira.

Példaként a Budapest IV. kerületi Palotai-szigeten történteket említette. A területen a Magyar Kikötő Fejlesztő és Hajózási Zrt.-nek van joga a Duna medréből származó hordalékos anyaggal feltölteni a Palotai-sziget és a Népsziget közötti holtágat, azonban a Jobbik megfigyelései szerint nem hordalékkal, hanem a Budai-hegységből származó márga nevű kőzettel és annak törmelékével töltötték fel a holtágat

A helyzetre az ellenzéki párt 2011-ben felhívta a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (KÖTEVIFE) figyelmét, amely tavalyi határozatában megbírságolta a Magyar Kikötő Zrt.-t és kötelezte az illegálisan lerakott anyag eltávolítására, majd a holtág feltöltésére a Dunából származó anyaggal.

Hegedűs Lórántné szerdán hangsúlyozta: helyszíni látogatásuk alkalmával azt tapasztalták, hogy a 6-7 méter magasan felhalmozott márga-törmelék továbbra is ott található.

A jobbikos politikus hangsúlyozta: a Magyar kikötő Zrt. tulajdonképpen egy offshore-cég, ahogyan a sziget környezetében területeket birtokló egyéb vállalatok is, amelyeknek az alapítói között minden cég esetében található izraeli lakcímmel rendelkező személy.

Hozzátette: a cégeknek az egyébként védett területeken komoly fejlesztési terveik vannak többek között társasházak építésére. Éppen ezért a Jobbik azonnali vizsgálatot követel a területek eladásával és a valós fejlesztési szándékokkal kapcsolatban. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.