Jobbik: gyakoroljon nyomást Szlovákiára a kormány

Felszólítja a kormányt a Jobbik, hogy a felvidéki magyar közösség érdekében, minden rendelkezésére álló eszközzel gyakoroljon nyomást Szlovákiára "a magyarellenes állampolgársági törvény módosításának kikényszerítésére."

A párt követeli azt is, hogy a kormány szükség esetén a leghatározottabban álljon ki Gubík László és sorstárai mellett. Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetének elnöke közleményében felidézte: Gubík László felvidéki magyar fiatal - aki a Magyar Koalíció Pártja lévai szervezetének elnöke, valamint a Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnöke - pénteken hozta nyilvánosságra, hogy a közelmúltban letette az állampolgársági esküt, és ezáltal magyar állampolgár lett. Tette mindezt annak dacára, hogy a jelenleg hatályos szlovák állampolgársági törvény ezt szlovák állampolgárságának elvesztésével bünteti.

A Jobbik szerint "Gubík László önkéntes áldozatot hozva saját jövőjét kockáztatja, Magyarországnak ezért kötelessége, hogy felelősséget vállaljon érte". A Jobbik Magyarországért Mozgalom erkölcsi és politikai támogatásán túl felajánlotta, hogy szakemberei által minden jogi segítséget megad, ha Gubík Lászlót kiállásáért bármilyen hátrányos jogkövetkezmény érné.

Elhatározásának indokait Gubík László levélben hozta nyilvánosságra, amely pénteken jelent meg a Szabad Újság szlovákiai társadalompolitikai hetilap honlapján.

Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke pénteken azt mondta az MTI-nek: nagyra értékeli, hogy a Magyar Koalíció Pártja ifjúsági szervezetének vezetője a diszkriminatív szlovák szabályozás ellenére nyíltan vállalja magyarságát.

Szlovákiában a hatályos törvények szerint elveszti eredeti állampolgárságát az a szlovák állampolgár, aki egy másik országhoz kapcsolódó tartós életvitel, illetve más szoros kötődés nélkül felveszi annak állampolgárságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.