Jobbik: cigányok támadtak aktivistáinkra

Három cigány származású ember megtámadta, inzultálta és bántalmazta a Jobbik helyi önkormányzati képviselőjét és aktivistáit kedden Csepelen, kampányolás közben - mondta Szilágyi György.

A Jobbik budapesti elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, azért hangsúlyozza az elkövetők cigány származását, mert egyértelműen rasszista és magyarellenes indokkal támadtak a Jobbik standjánál állókra. A két nőből és egy férfiből álló társaság folyamatosan azt kiabálta: "rohadt jobbikosok", "rohadt magyarok" – ismertette Szilágyi György, aki szégyenteljes esetnek nevezte a történteket és felszólította az államfőt és a kormányt, hogy emeljék fel a hangjukat a hasonló esetek ellen.

Kiemelte: a Jobbik nem ijed meg és még nagyobb intenzitással folytatják a közterületi kampányukat. Lehmann Viktor, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje és budapesti alelnöke – aki maga is jelen volt a keddi esetnél – elmondta: a bejelentésüket követően a rendőrség helyszínre érkező egységei egy órán belül elfogták a két nőt és a férfit, akiket kihallgattak, majd szabadon engedtek. Hozzátette, a támadás során a Jobbik helyi önkormányzati képviselőjét megütötték az arcán és megrugdosták, így a rendőrségi eljárás keretein belül látleletet is vettek a sérüléseiről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.