Jobbik: Áder azonnal jöjjön haza Izraelből!

A Jobbik felszólította Áder János köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul szakítsa meg izraeli útját, és a Pécsen meggyilkolt rendőrségi pszichológus esetében is tegye meg mindazokat a lépéseket, amelyeket a Schweitzer-ügyben tett. Az ellenzéki párt belügyminisztériumi vizsgálatot követel annak kiderítésére, miként "garázdálkodhatott szabadlábon a gyilkossággal gyanúsított cigánybűnöző".

Mirkóczki Ádám, a Jobbik parlamenti képviselője és szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az államfő "ahogy azt korábban egy pitiáner esetben megtette", most is menjen el az áldozat hozzátartozóihoz, és tegye meg mindazt, amit az "állítólagos fantom beszólása után Schweitzer rabbi esetében megtett". (A Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért szóbeli inzultus kapcsán Áder János - aki ezután meglátogatta a főrabbit - az ország polgáraihoz írt nyílt levelében úgy fogalmazott: "Ez az inzultus bár Schweitzer professzor urat érte, mégis önbecsülésünkben támadott meg minket, magyarokat.")

A jobbikos politikus a kormányt is felszólította, hogy a már említett esethez hasonlóan most is adjon ki közleményt, és vállaljon szolidaritást, vagyis bizonyítsa, nem mér "kettős mércével". A Jobbik emellett elvárja a Belügyminisztériumtól, hogy haladéktalanul indítson belső vizsgálatot annak kiderítésére, kik a felelősök azért, hogy a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított "cigánybűnöző szabadlábon garázdálkodhatott" - fogalmazott Mirkóczki Ádám.

A politikus sajnálatos fejleménynek nevezte, hogy "ennek a cigány bűnözőnek július 2-től rács mögött kellett volna lennie". Mint mondta, ez a gyilkosság elkerülhető lett volna, ha a "rendőrség például a mindennapi pénzbehajtás helyett a tényleges bűnözőket üldözné". Mirkóczki Ádám az általa "balliberálisnak" nevezett médiát is bírálta, amely szerinte "elképesztő mosdatást, torzítást és félremagyarázást" végez ebben az ügyben, amit a "sajtószakma megcsúfolásának" tart.

"Kíváncsian várom az országos cigányszervezeteket, Farkas Flóriánnal az élen, a TASZ-t, a Helsinki Bizottságot és az összes ilyen jogvédő, rajvédő, ha úgy tetszik szervezetek véleményét, vajon fontos-e most is az áldozatok melletti kiállás" - fogalmazott a szóvivő, aki hozzátette: most már nem lehet azt mondani, hogy csak Észak-Kelet Magyarországon történnek "brutálisabbnál brutálisabb gyilkosságok", ezért zéró toleranciát javasolnak a "cigánybűnözés ellen".

Szavai szerint ennek része kell legyen egy a "magyar-cigány együttélés problémáit" vizsgáló parlamenti bizottság létrehozása, valamint a csendőrség vagy egy ahhoz hasonló, rendőrségen belüli szervezet felállítása és a halálbüntetés visszaállítása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.