Jobbik: a rendőrség csak a pénzbehajtásban teljesít jobban

A Jobbik szerint a rendőrség csak a pénzbehajtás területén teljesít jobban - közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel, a Fidesz kommunikációs igazgatójának azon kijelentésére reagálva, hogy Magyarország a közbiztonság terén is jobban teljesít.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője közleményében azt írta: "a Fidesz önfényező sikerpropagandájával ellentétben a rendőrség csak a pénzbehajtás területén teljesít jobban, teszi mindezt Pintér Sándor Belügyminisztériumának parancsára". Az ellenzéki párt szerint ezt az idei év költségvetése igazolja: ahelyett, hogy a rendőri vezetés a bűnüldözésre és bűnmegelőzésre helyezné a hangsúlyt, soha nem látott mértékű traffipaxbeszerzésre költik az adófizetők forintjait - tette hozzá a szóvivő.

Közölte, a fideszes statisztikákat a szabálysértési értékhatár 50 ezer forintra emelése "kozmetikázza". Emiatt már egy munkába járáshoz szükséges robogó ellopása sem számít bűncselekménynek.

A közlemény szerint amint a Jobbiknak arra lehetősége lesz, nem a statisztikákat, hanem a közbiztonságot, az emberek biztonságérzetét fogja javítani. "Ennek érdekében le fogjuk szállítani a tulajdon elleni szabálysértések összeghatárát 5 ezer forintra, a személy és vagyon elleni bűncselekmények ellen pedig továbbra is zéró toleranciát hirdetünk" - írta Mirkóczki Ádám.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: Magyarország a közbiztonság terén is jobban teljesít, a kormányzati intézkedések nyomán ma jóval nagyobb a rend, mint 2010-ben. Szólt arról, hogy a 2010-es 428 ezerrel szemben 2013-ban 358 ezerre csökkent a bűncselekmények száma. Az elmúlt évek intézkedései között említette, hogy 3572 fővel nőtt a rendőrség létszáma, 2400 új rendőrautót állítottak forgalomba, életbe léptették Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyvét és a bíróságok reformja nyomán felgyorsult az ítélkezés, hatékonyabbá vált az igazságszolgáltatás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.