Jobbik: a magyar gazdaság az összeomlás szélén áll

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök szavaival ellentétben nincs rendben a magyar gazdaság, hanem inkább "az összeomlás szélén táncol." A pártnál úgy vélik, hogy a legfontosabb probléma az államadósság mértéke, amely az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta is nőtt, és a mostani kabinet sem kész újratárgyalni az adósságot.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt: pártja számára elfogadhatatlan az az eljárás, hogy nem a kormány, hanem egy országgyűlési bizottság nyújtja be módosító indítványként az egyenlegjavító intézkedéseket, vagyis a kabinet "inkognitóban végzi" a megszorításokat.

Orbán Viktor az MTI-nek adott interjúban az Európai Bizottság szerdai országjelentésében foglaltakra és a Daimlerrel pénteken kötött stratégiai partnerségi megállapodásra alapozva jelentette ki, hogy sikeres volt a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes.

A Jobbik ezzel szemben úgy véli, hogy a magyar gazdaság tervezett pályája nem tartható, és az "összeomlás szélén táncol" – mondta Z. Kárpát Dániel. Hozzátette: a legfontosabb probléma az államadósság mértéke, amely az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta is nőtt, és a mostani kabinet sem kész újratárgyalni az adósságot.

Az ellenzéki politikus arra is reagált, hogy a költségvetési bizottság csütörtöki ülésén megszavazta: módosító indítványként kerülnek a parlament elé az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedések. Ennek részeként a korábbi jelzéseknek megfelelően jövőre is marad a bankadó, eltörlik a nyugdíjjárulék-plafont, viszont a cafeteria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás 14 százalékra nő 27 százalék helyett.

Z. Kárpát Dániel szerint ez a megszorítócsomag elfogadhatatlan, mert a kormányzati szándékkal ellentétben a legtöbb eleme nem a multinacionális vállalatokat terheli, hanem a lakosság és a polgárok terheit növeli. Ráadásul a Jobbik szerint felháborító az az eljárás, hogy a kormány "arctalanul, inkognitóban, egy bizottság mögé bújva végzi a megszorításokat" – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.