Jobbik: a Fidesz kihátrált az állami Trianon-múzeum mögül

A Jobbik szerint felháborító, hogy a Fidesz képviselőcsoportja kihátrált a korábban általuk kezdeményezett állami Trianon-múzeum megvalósítása mögül.

Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke, L. Simon László nyújtott be a 2014-es költségvetéshez egy módosító indítványt, amely kétmilliárd forintból hozta volna létre a fővárosi Trianon-múzeumot. Csakhogy a módosító indítványok hétfői szavazása előtt a kormánypárti képviselő visszavonta a javaslatát, így nem is szavazott róla az Országgyűlés.

A politikus hangsúlyozta: a Jobbik kapcsolódó módosító indítvány formájában ismét benyújtja a javaslatot és ezzel próbálja meg "színvallásra" kényszeríteni a kormányoldalt a témában. Elmondta: pártja azt kezdeményezi, hogy a Józsefvárosba tervezett hatmilliárd forintos költségvetésű holokauszt-emlékhely költségvetéséből vonjanak el kétmilliárd forintot az első állami Trianon-múzeum megnyitására.

A jobbikos politikus szerint elfogadhatatlan, hogy amíg a holokausztnak számtalan államilag támogatott emlékhelye van, addig "Magyarország legnagyobb nemzeti tragédiájának" egyetlen állami emlékhelye sincs. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.