Jobbik: hozzák nyilvánosságra a bizonyítékokat!

Arra kérte az illetékes hatóságokat a Jobbik elnöke, hogy ha minden kétséget kizáró bizonyítékuk van arra, hogy Kovács Béla törvénytelenséget követett el, akkor hozzák nyilvánosságra.
Vona Gábor szerdai, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre kijelentette: semmi értelme a "sajtócsepegtetéseknek", ilyen bemondásokra alapozva nem fog megváltozni a véleményük a kémkedéssel összefüggésbe hozott EP-képviselőjükről.

Felvetette: ha a vádak igazak lennének, akkor ő és a pártja is áldozat, de nekik szóló konkrét titkosszolgálati információk helyett csak a sajtóban vannak félinformációk és sugalmazások, amelyekre nem tudnak felelős döntést hozni az ügyben.

A pártelnök bírálta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság fideszes és KDNP-s többsége elutasította, hogy az ő és Kovács Béla hétfői meghallgatása nyilvános legyen. A kormánypárti tagok szavazataiknak köszönhető, hogy "mindannyian a ködben bokszolunk" - jegyezte meg, hozzátéve: a titkosítások feloldását is szorgalmazzák.

Egyúttal azt javasolta a Fidesz kommunikációs stábjának, hogy ne csak napi egyszer szerepeltessék Németh Szilárdot, a bizottság fideszes alelnökét, mert szavai szerint minden megszólalása segíti a Jobbik kampányát.

Vona Gábor szólt arról is: meggyőződése, hogy külföldi - amerikai - nyomásra próbálják a Jobbik erősödését megtörni. Elmondása szerint a parlamenti választások után már kapott jelzést egy Fidesz-közeli sajtótermék munkatársától, hogy Kovács Béla ellen támadást indít a Fidesz.

Utalt arra, hogy egy lett EP-képviselőt is kémkedés gyanújába kevertek, a közös pont pedig annyi, hogy ő is kint volt a krími népszavazáson, akárcsak Kovács Béla. Álláspontja szerint az amerikai-orosz konfliktus szele lengte be az érintetteket, a Jobbik pedig belekerült a közepébe, mint "Pilátus a krédóba".

A pártelnök beszélt arról is, hogy képviselőjük anginás roham diagnózisával fekszik kórházban.

Az ellenzéki politikust kérdezték arról is, hogy a Népszabadság aznapi cikke szerint Orbán Viktor kormányfő 2018-tól egy megerősített államfői tisztséget töltene be. Vona Gábor azt felelte: nem elutasítóak a prezidenciális rendszerrel szemben, érdemes lenne lefolytatni róla egy vitát, működhet Magyarországon jól egy elnöki rendszer is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.