Jobbik: felháborítóak a bankszövetség elvárásai


A Jobbik a devizahitel-probléma kezelése során nem fogja figyelembe venni annak a bankrendszernek az igényeit, amely szerintük az elmúlt évtizedben hozzájárult az emberek kifosztásához, és felháborítónak tartja, hogy a Magyar Bankszövetség elvárásokat támaszt.

Erről Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese számolt be a sajtónak kedden, reagálva a Magyar Bankszövetség hétfői közlésére.

Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára hétfőn, a Kúria jogegységi határozatának kihirdetése után azt mondta: azt várják a kormánytól, hogy szakmai és végleges megoldás szülessen, amelynek során a kabinet a korábbi ígéreteire alapozva a forinthitelesen nem járnak rosszabbul, mint a gondban lévő devizahitelesek.

A jobbikos politikus úgy fogalmazott: a Kúria döntése után a bankszövetség állásfoglalása további lépésekre sarkallja pártját, ezért előbb határozati javaslat, majd egy törvényjavaslat formájában próbálnak megoldást kínálni a devizahiteles kérdésre.
Megismételte: ebben a devizahitelek felvételkori árfolyamon való forintosítása, a bankok által feltöltött kártérítési alap létrehozása és illetékmentesség szerepel, valamint a végrehajtói rendszer felülvizsgálata.

Közölte még: minden terhet a bankoknak kell állniuk, hiszen a problémát is ők okozták. Szerinte ez nem okozná a bankrendszer összeomlását, sem kivonulásukat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.