Jobbik: a Fidesz az elmúlt években Soros György politikáját támogatta

A Jobbik szerint a kormány kétarcú, opportunista és hiteltelen, mert korábbi mecénásával, Soros Györggyel, a magyar származású amerikai üzletemberrel is szembefordul, ha érdekei úgy kívánják. Ezt a Fidesz sem hagyta szó nélkül: szerintük a Jobbik mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó, és azzal vádol másokat, amit ő követ el
Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője a témában tartott szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek arról beszélt, hogy a héten napvilágra került, milyen mély Soros György és Fidesz kapcsolata. Az üzletember ugyanis nagyvonalúan támogatta az 1980-as években a Fidesz "szárba szökkenését" és a Fidesz alapítóinak - többek között Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kovács Zoltán kormányszóvivőnek - a külföldi tanulmányait - közölte a politikus.

Megjegyezte, méltánytalannak tartja azt a követelést, hogy a Fidesz politikusai fizessék vissza a támogatást, mert a Fidesz az elmúlt években megszolgálta ezt, hiszen Soros György célkitűzéseit és politikáját támogatta. Elmondta azt is, a Jobbik három éve benyújtott egy határozati javaslatot az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezte a Magyarországon külföldi támogatással működő nem kormányzati szervezetek (NGO) teljes átvilágítását. Ezt jövő héten újra benyújtják, és kíváncsian várják, hogy a Fidesz hajlandó-e támogatni őket - tette hozzá.A Fidesz szerint a Jobbik mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó, és azzal vádol másokat, amit ő követ el.

A nagyobbik kormánypárt szerint viszont a Jobbik Európa legnagyobb korrupciós botrányában érintett, idegen hatalmaknak és oligarcháknak adta el magát, pénzért hátat fordított a saját embereinek és korábbi elveinek, emellett pedig a párt vezetése offshore cégekben érdekelt üzletemberekre bízza a párt vagyonát. Hozzátették, a Fidesz magyarázatot vár arra, hogy milyen szerepet játszanak a Jobbik elnöke mellett az offshore cégekben érdekelt Forrai Richárd és üzlettársai.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.