Ki állt annak idején a jó oldalon?

Az MSZP és a Demokratikus Koalíció tárgyalásai alapján Tóth Tibor lehet a baloldal polgármesterjelöltje a VII. kerületben. Az Együtt–PM vezetősége viszont őt nem támogatja, és továbbra is Pápa Leventét, a pártszövetség elnökségi tagját indítaná Erzsébetvárosban az októberi választáson.

Az Együtt–PM egyik vezetője álláspontjukat azzal magyarázta lapunknak, hogy Tóth jó kapcsolatot ápolt a korábbi szocialista városvezetéssel, és „nem a jó oldalon állt” a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium három évvel ezelőtti, a kerületben nagy tiltakozást kiváltó bezárásakor.

Akkoriban elterjedt – egy erről szóló cikk ma is elérhető a kerületi MSZP honlapján –, hogy a fideszes önkormányzat a Tóth Tibor által vezetett oktatási alapítványnak akarja átadni a Janikovszky kiürített épületét. Ez végül nem így lett (az alapítványi iskola a hírek nyomán közölte: nem akar oda költözni), az épület két évig üresen állt, majd a Fasori Református Kollégium kapta meg. Tóth hivatalosan a DK jelöltje, egy forrásunk szerint a kerületben parlamenti mandátumot szerző Gyurcsány-párti Oláh Lajos javasolta.

Hunvald György
Hunvald György
Móricz-Sabján Simon

Az Együtt–PM azért is szeretné megszerezni a jelölés jogát, mert a VII. kerület az egyik legkönnyebben nyerhető városrésznek ígérkezik, az összefogás áprilisban is győzött ott. A pártban emiatt Csepelhez hasonlítják, ahol szintén a DK adná a polgármesterjelöltet, márpedig az Együtt–PM szerint a két kerület egyikében nekik járna ez a hely.

Csakhogy közben Molnár István, az Együtt helyi szervezője, aki korábban az SZDSZ-ben politizált, megegyezésre kész a DK-val és a továbbra is Hunvald György egykori polgármester informális irányítása alatt álló szocialistákkal. Hunvaldot júniusban a tagság 80 százalékának szavazatával választották a helyi pártszervezet elnökévé. Komoly reménye nem lehetett arra, hogy sokáig megőrizze tisztségét, ez ugyanis alig két héttel az előtt történt, hogy a Kúria jogerősen elítélte hivatali visszaélés miatt, eltiltva őt a közügyek gyakorlásától.

Ezért le kellett mondania a párttisztségről és polgármesteri ambíciójáról is. Azonban az erőviszonyok a szocialista pártszervezeten belül elég egyértelműek. Az Index a napokban azt írta: Hunvald és Oláh Lajos egyezett meg egymással a VII. kerületi képviselő-jelölti helyekről. Az alku szerint az MSZP ötöt, a DK négyet, az Együtt–PM hármat kapna, noha az EP-választáson épp fordított volt a pártok támogatottsági sorrendje.

Ráadásul az Együtt–PM-nek járó helyeket Molnár mellett két volt fideszes politikusnak szánják: Garabits Károly vállalkozónak, akit korábban az MSZP, majd egy helyi egyesület támogatott, mielőtt a Fideszben kötött volna ki, valamint Puskás Attila Sándornak, aki Deutsch Tamás ellenlábasa volt az erzsébetvárosi Fideszben, és a szakadárokból önálló frakciót szervezett, négy éve pedig egy civil szervezet jelöltjeként szerzett mandátumot.

Az Együtt–PM egyik vezetője a Népszabadságnak azt mondta: Molnár Istvánt jó jelöltnek tartják, sokat dolgozott a két választási kampányban, a két volt fideszes politikus azonban nem lehet az Együtt–PM jelöltje. Úgy tudjuk, inkább fiatal jelölteket állítanának, olyanokat, akik a PM-es Kocsis-Cake Olivio kampányát segítették, amikor – még a DK bevonása előtt – úgy volt, ő indul az országgyűlési választáson.

A nézeteltérés miatt az is elképzelhető, hogy az MSZP és a DK közösen, az Együtt–PM pedig önállóan indul. De ha a jövő hét közepén folytatódó egyeztetésen születik a kerületek többségére kiterjedő ellenzéki megállapodás, annak Erzsébetváros is része lehet. Nem csak ott van ugyanis még tisztázni való.

Úgy tudjuk, nem közeledtek érdemben az álláspontok Zuglóban, ahol Karácsony Gergely, a PM társelnöke a polgármesterjelölt, de a szocialisták a képviselő-testület többségét magukénak akarják, ahogy nincs döntés arról sem, hogy ki induljon a XVIII. kerületben. Az Együtt–PM a szintén a PM-hez tartozó önkormányzati képviselőt, Petrovai Lászlót javasolta, míg az MSZP a most a Fővárosi Közgyűlésben politizáló Szaniszló Sándort.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.