Jelentősen súlyosbított ítéletek Globex-ügyben

A Fővárosi Ítélőtábla jelentősen súlyosította a Globex-ügyben az első fokon kiszabott büntetéseket; jogerős döntésében Vellai Györgyikét hat, Vajda Lászlót négy év börtönre ítélte.

A vád szerint az 1990-es évek második felében több mint hatmilliárd forintos kárt okoztak sok száz kisbefektetőnek és önkormányzatoknak.

Vellai Györgyike és Vajda László nemzetközi elfogatóparancs alapján került haza Németországból 1999-ben, majd két és fél évet előzetes letartóztatásban töltöttek, ám az elsőfokú büntetőper folyamán a Fővárosi Bíróság szabadlábra helyezte őket. 2006 decemberében pedig a bíróság nem jogerősen kiszabta a két és fél év, illetve az egy év nyolc hónap szabadságvesztés büntetést Vellainak és Vajdának.

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon Vellait hét év, Vajdát hat év börtönnel sújtotta, de a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és új, másodfokú eljárásra kötelezte az ítélőtáblát.

A megismételt másodfokú eljárásban csütörtökön a jogerős ítélet szóbeli indoklásakor az ítélőtábla tanácsvezető bírája elmondta: az összes bebizonyított és meg nem térült kár mintegy 2,5 milliárd forint, ebből 800, illetve 405 millió két befektetési alap, 600 millió a Postabank, 475 millió a XI. kerületi önkormányzat, 300 millió pedig a kisbefektetők sérelmére következett be. A soproni önkormányzatot ért több mint 3 milliárdos kár ugyanakkor megtérült - tette hozzá.

A tanácselnök megjegyezte, hogy a vádlottaknak az eljárás során hangoztatott azon szándéka, hogy megtérítsék a kisbefektetők kárát, önmagában még nem enyhítő körülmény, a kiszabott büntetést csak akkor lehetett volna mérsékelni, ha tényleges kifizetések is történtek volna a károsultak felé.

A Fővárosi Ítélőtábla döntése nyomán Vellainak valószínűleg még vissza kell mennie a börtönbe hozzávetőleg 9 hónapra, Vajdának viszont már nem. Ebben a kérdésben a büntetés-végrehajtási bírónak kell majd döntenie. A vádlottak ugyanis a több mint egy évtizedes eljárás során kényszerintézkedések - például előzetes letartóztatás, lakhelyelhagyási tilalom - alatt, illetve jogerős szabadságvesztésüket töltve eddig már három évet és kilenc hónapot letudtak büntetésükből.

A törvény szerint a börtönfokozatra ítéltek büntetésük háromnegyedének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezhetők. A csütörtökön jogerősen négy évre ítélt Vajdánál ez három év, a hat évre ítélt Vellainál pedig 4,5 év.

Vellai és Vajda a vádbeli cselekmények alapján a büntető törvénykönyv szerint 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztést kaphatott.

Vellai Györgyike és ügyvédje a Globex per tárgyalásán
Globex per, ítélethirdetés, Postáné Vellai Györgyike vádlott bilincs
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.