Jávor Benedek az ellenzéki összefogástól több voksot remél

Amit a kabinet művel, az napról napra újabb érveket ad arra, hogy a kormánynak mennie kell – jelentette ki Jávor Benedek, a PM politikusa, aki elismerte: az ellenzéki együttműködéstől nagyon nehéz tárgyalás során hoztak egy nagyon nehéz döntést.

Jávor Benedek elképzelhetőnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki együttműködésben való szerepeltetésével veszíthetnek el választókat, de bízik abban, hogy a végső mérleg pozitív lesz, több választójuk voksol majd, mint amennyit a baloldali ellenzék korábban meg tudott szólítani.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke erről újságírók kérdéseire válaszolva beszélt szerdán. Jelezte, hogy az elmúlt hónapokban a szavazók azt az igényt fogalmazták meg, hogy az ellenzék lépjen fel egységesen.

Az Együtt-PM politikusa arra a kérdésre, hogy kedden, amikor bejelentették a megállapodást, "hány röviditalt kellett meginnia", azt felelte: ittak egy-két Unicumot.
Hozzátette: a sajtótájékoztatón sem titkolta, hogy nagyon nehéz tárgyalás során egy nagyon nehéz döntést hoztak.

Amit a kabinet művel, az viszont napról napra újabb érveket ad arra, hogy a kormánynak mennie kell – folytatta, kijelentve: a kormány leváltását "lehet egy kívánságműsor keretében elképzelni", de a kormánnyal szemben csak a létező ellenzék tud elindulni a választáson.


A Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel való együttműködés kapcsán közkeletű félreértésnek nevezte, hogy az LMP – amelynek képviselőjeként 2010-ben bekerült a parlamentbe – a Gyurcsány-kormány ellenzékeként indult. A Lehet Más a Politika annak idején a zöld értékek képviseletére jött létre, de a Gyurcsány-kormány tartalom nélküli ellenzéke már akkor is létezett a Fidesz személyében - mondta Jávor Benedek.

Nem cáfolta ugyanakkor azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint az ellenzéki egyeztetések során a Párbeszéd Magyarországért érvelt leginkább az ellen, hogy Gyurcsány Ferenc felkerüljön a közös listára. A kormányváltás érdekében viszont mindenkinek tudnia kellett kompromisszumot kötni, ezért a PM elfogadta ezt a konstrukciót - közölte.

Arra is kitért, hogy ő annak a korábbi elképzelésnek volt a híve, hogy két külön listán fussanak neki a tavaszi választásnak, de - folytatta - nem igazolódott be, hogy azzal a megoldással képesek lennének a választók széles körét megszólítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.