Javában készül a Balsai-féle amnesztiatörvény

A tervek szerint a Fidesz-KDNP február eleji siófoki frakcióülésén ismertetni Balsai István a 2006 őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett emberek ügyeit felülvizsgáló törvény tervezetét.

A fideszes képviselő, a 2006 őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott az MTI-nek csütörtökön elmondta, ezt követően a parlamentnek is benyújtja majd a törvényjavaslatot. A politikust először tavaly novemberben kereste meg az MTI, miután a HVG arról írt: Balsai Istvánék a 2006 őszi eseményekkel kapcsolatos előzetes letartóztatások és elmarasztaló ítéletek jelentős részét törvényhozási aktussal semmissé kívánják nyilvánítani.

Balsai István akkor azt mondta, hogy a készülő jogszabálytervezet azokat az embereket érintené, akiknek esetében a 2006 szeptemberi és októberi rendőri brutalitások kapcsán kizárólag a "valótlan tartalmú" rendőrségi iratok képezték a feljelentések alapját, vagyis semmilyen más bizonyíték nem volt, és ezek alapján vették őrizetbe, helyezték előzetes letartóztatásba őket. Ezek az emberek lesznek jogosultak felülvizsgálatot kérni, illetve a hatóságnak hivatalból kell majd eljárnia. Becslései szerint mindez körülbelül kétszáz embert érinthet.

A fideszes politikus a Magyar Nemzetnek adott decemberi interjúban közölte, hogy elkészült a 2006 őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett emberek ügyeit felülvizsgáló, úgynevezett semmisségi törvény első változata. Kifejtette: a bíróság ezekben az ügyekben nem tartana tárgyalást, hanem az aktákból megállapítaná, hogy a felelősségre vonásra rendőrségi jelentés vagy rendőri vallomás alapján került sor, s megsemmisítené, eltörölné a végzéseket, ítéleteket.

Balsai István október 19-i sajtótájékoztatóján ismertette részjelentését a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról. A dokumentum bírálta egyebek mellet a bíróságok akkori működését, megállapítása szerint ugyanis a közterületeken elfogott civilek ellen indított eljárások törvényes alapjai aggályosak.

Az MTI úgy tudja, a siófoki frakcióülésig elkészülhet a miniszterelnöki megbízott teljes jelentése.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott múlt decemberi interjújában közölte, hogy február elején Siófokon kihelyezett frakcióülést tartanak, ahol egyebek mellett áttekintik azokat az új oktatási, egészségügyi, szociális, önkormányzati és közigazgatási rendszert megalapozó jogszabály-tervezeteket, amelyek az új alkotmány elfogadása után, ahhoz kapcsolódva születhetnek meg, és 2011 szeptemberében, de legkésőbb 2012. január 1-jével hatályba is léphetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.